fbpx

Még egy örökzöld a szülő-gyerek csörtékből!
·       Anya, nem tudok a nagyiékhoz leutazni hétvégén!
·       Pedig nagyon várnak!
·       Rengeteg a leckém is!
·       De már annyit készültek rá, tegnap a nagypapa is mondta a telefonban.
·       Nem akarok lemenni!
·       (De akkor focizni sem mehetsz.)
Az előzményektől és a körülményektől eltekintve ez a kis szösszenet kiváló példája az olyan kommunikációnak, ahol két történet megy párhuzamosan. Az egyik a megszervezett látogatásról szól, a másik (talán) arról, hogy ki mondja meg a nagyszülőknek, hogy „Gáborka” mégsem utazik hozzájuk látogatóba. Szülőként is elég kínos, nem? A kilépés egyik elegáns lehetősége a rábeszélőgép helyett a kommunikáció nyitása a valós és lényegi tartalom felé anélkül, hogy az a gyermeket megszégyenítené. Például a „Pedig nagyon várnak!” helyett: „Értem, és hogy fogod ezt a nagyiéknak megmondani?” Esetleg egy csipet gondoskodással: „Mire van szükséged tőlem, mielőtt fölhívod a nagyiékat?” Ennek a válasznak az előnye, hogy felelősségben tartja a gyermeket: igen, dönthetsz – és vállald ennek következményeit. Lehet, hogy mégis utazik?