Amikor tranzakcióanalízist kezdünk tanulni, a modellek új világot nyitnak meg előttünk. Olyan összefüggéseket veszünk észre a kapcsolatainkban, amelyek korábban talán csak visszatérő, nehezen megfogható tapasztalatok voltak. Megértjük, miért kerülünk újra és újra hasonló helyzetekbe, hogyan alakulhatnak ki konfliktusok, és miért lehet olyan nehéz változtatni azon, ami látszólag már régóta nem jó nekünk.
A felismerés sokszor felszabadító. Végre van nyelvünk arra, amit átéltünk.
A modellek azonban nemcsak a megértésünket alakítják. Idővel a szakmai gondolkodásunk részévé válnak. Segítenek tájékozódni, biztonságot adnak, és hozzájárulnak ahhoz is, ahogyan szakemberként önmagunkra tekintünk.
És ehhez számomra egy érdekes kérdés kapcsolódik. Ha én egy modell segítségével értek meg valamit abból, ami egy klienssel, egy csoportban vagy egy szervezetben történik, szükséges-e, hogy a másik ember is ugyanezen a modellen keresztül értse meg a saját tapasztalatát?
Vagy elég, ha inkább azt osztom meg vele, amit a modell segítségével megértettem?
A megértés biztonsága
A szakmai fejlődésünk során természetes, hogy támaszkodunk arra, amit megtanultunk. Egy nehéz beszélgetésben felismerünk egy ismerős mintázatot. Egy csoport működésében észrevesszük, hogyan alakulnak a határok és a szerepek. Egy szervezeti helyzetben megértjük, hogy a személyes konfliktus mögött tisztázatlan felelősségek és egymásnak ellentmondó elvárások húzódnak meg.
A modell segít megállni, körülnézni és másként értelmezni azt, ami történik. Sokszor éppen ez teszi lehetővé, hogy ne a megszokott módon reagáljunk. Ne azonnal megoldani akarjuk a másik problémáját, ne vállaljunk át olyan felelősséget, amely nem a miénk, vagy ne egyetlen ember működésében keressük egy egész csoport nehézségének okát.
A modellekhez való kötődésünknek tehát jó oka van. Olyan tudást kaptunk általuk, amely megváltoztatta a figyelmünket, a kérdéseinket és a szakmai döntéseinket. Ebből azonban még nem következik, hogy annak az embernek is szüksége van a modellre, akivel dolgozunk.
Lehet, hogy én egy csoportban történő folyamatot játszmaszerepek és tranzakciók segítségével értek meg, miközben a csoporttal úgy beszélünk róla, mint egy színpadról, amelyen folyamatosan változik, ki milyen szerepet játszik. A kép segítségével ugyanazt a jelenséget kezdjük együtt vizsgálni anélkül, hogy ehhez előbb meg kellene tanulniuk azt a szakmai rendszert, amely az én megértésemet segítette.
Számomra egyre inkább ezt jelenti a TA alkalmazása: a modellek segítségével megértek valamit, majd ezt a megértést viszem be a közös munkába.
Berne különös nyelve
Van valami érdekes abban, a hogyan maga a tranzakcióanalízis született.
Berne a pszichoanalitikus gondolkodásból érkezett. Miközben komplex pszichodinamikai jelenségekkel dolgozott, tudatosan olyan nyelvet keresett, amelyet nemcsak a szakemberek érthetnek. A Szülői, a Felnőtt és a Gyermeki, a játszma vagy a sorskönyv hétköznapi szavakból építkező, erős képek.
Nem bennünk lakó szereplők. Inkább olyan konstrukciók, amelyek segítségével valami nehezen megfoghatót láthatóvá és megbeszélhetővé tehetünk. Ebben rejlett a TA egyik radikális vonása: a kliensnek nem kellett kívül maradnia a róla folyó szakmai gondolkodáson. Érthette, miről beszélnek, és részt vehetett saját működésének megértésében.
Van ebben egy érdekes paradoxon.
Ami azért született, hogy közelebb vigye az embert a saját tapasztalatához, idővel maga is szaknyelvvé válhat.
Ma már könnyen mondjuk, hogy valaki „Gyermekibe ment”, „kritikus Szülőiből működik” vagy „játszmázik”. A metafora olyan ismerőssé válhat, hogy megfeledkezünk róla, hogy egy lehetséges értelmezést használunk. És innen már csak egy kis lépés, hogy ne azt mondjuk: ennek a modellnek a segítségével így értem, ami történik, hanem azt: ez történik.
Amikor a modell az ember helyére lép
Graham Barnes egy gondolata régóta foglalkoztat: milyen könnyen kezdünk úgy beszélni a tranzakcióanalízis fogalmairól, mintha azok az emberben létező dolgokat neveznének meg.
- „Most a kritikus Szülőim szólalt meg.”
- „Előjött a szabad Gyermekim.”
- „A főnököm megint játszmázik.”
Ezek a mondatok segíthetnek röviden megfogalmazni egy felismerést. De észrevétlenül azt is megváltoztathatják, ahogyan önmagunkra és másokra tekintünk. A modell eredetileg azért van, hogy segítsen megérteni az ember tapasztalatát. Egy idő után azonban előfordulhat, hogy magát az embert kezdjük a modell fogalmaival leírni. A kettő nem ugyanaz.
Ha egy visszatérő konfliktust játszmaként értek meg, az segíthet észrevennem, hogyan járulnak hozzá a résztvevők ahhoz, hogy ugyanaz a mintázat újra létrejöjjön. De ha ettől kezdve elsősorban azt figyelem, hogy ki játszmázik, könnyen háttérbe szorulhat egy másik kérdés:
Mi történik közöttük, és milyen más lehetőségeik lehetnének?
A modell ilyenkor már nemcsak megvilágítja a tapasztalatot, hanem meghatározhatja azt is, hogy mit veszünk észre egy konkrét helyzetből.
Mit osztok meg, amikor egy modellt használok?
Amikor szakemberként egy másik emberrel kapcsolatban használok egy modellt, értelmezem a tapasztalatát. Ez felelősséggel jár. Nem azért, mert a modell valamiféle titkos szakmai tudás volna, amelytől a klienst meg kell védeni. Éppen ellenkezőleg. A TA egyik ereje kezdettől fogva a közérthetőség volt.
A kérdés inkább az, hogy mit tesz az értelmezésem a közös gondolkodással.
Ha azt mondom valakinek, hogy „játszmázol”, egy könnyen érthető TA-fogalmat adtam át. De közben lehet, hogy olyan állítást tettem róla, amely beszűkíti azt, ahogyan saját helyzetére néz.
Mondhatom ehelyett például:
„Mintha újra és újra ugyanabba a jelenetbe kerülnétek, csak közben változna, hogy ki milyen szerepet vesz fel. Nézzük meg, hogyan történik ez.”
Lehet, hogy az én gondolkodásomban ennek hátterében egy TA-modell áll. A közös munkába azonban a megértésemet vittem be. Ez nem jelenti azt, hogy magát a modell által kínált képről soha nem beszélek. Lehet, hogy éppen az lesz hasznos. Közös nyelvet adhat, különbségeket tehet láthatóvá, és új választási lehetőségeket nyithat meg.
Nincs tehát általános szabály arra, hogy a modellnek láthatónak vagy láthatatlannak kell lennie. Van viszont szakmai felelősség. Néha nem attól védjük a másikat, hogy nem mondunk el neki valamit, hanem attól védjük a közös gondolkodás terét, hogy túl hamar készen kapott nevet adjunk annak, amit előbb érdemes együtt megérteni.
Kötődés és távolság
George Kohlrieser kötődésről és szeparációról szóló gondolatai egy másik oldalról segítettek ránéznem a modellekhez fűződő viszonyomra.
Egy szakmai megközelítéshez lehet erősen kötődni. Tanuljuk, gyakoroljuk, egyre több helyzetet kezdünk általa érteni. Találkozunk emberekkel, akik meghatározóvá válnak a szakmai fejlődésünkben. Egy idő után pedig a megközelítés már nemcsak valami, amit használunk: szakmai identitásunk részévé válik.
A szeparáció ebben az összefüggésben nem azt jelenti, hogy egyszer csak kevésbé van szükségünk arra, ami korábban fontos volt. Számomra inkább arról a távolságról van szó, amelyből már nem kell rajonganom egy modellért ahhoz, hogy komolyan vegyem. Nem kell igazolnom, hogy működik, és nem kell mindenáron ráillesztenem arra, amit látok. Éppen ettől válhat szabadabban használhatóvá.
Egy modellhez való erős kötődés segíthet megtanulni látni azt, amit a modell megmutat. A kellő szeparáció pedig segíthet észrevenni azt is, amit nem mutat meg.
Ez nem fejlődési lépcső, amelynek végén már nincs szükségem a modellekre. Ugyanazt a modellt egyik helyzetben részletesen kibontom, egy másikban egyetlen kérdésben használom, a harmadikban pedig csak az én gondolkodásom hátterében marad. A távolság nem a kapcsolat elvesztését jelenti, hanem mozgásteret teremt benne.
Nyáron öt esszében kísérleteztem ezzel
Nyáron öt esszében kísérleteztem ezzel, melyeket különféle kapcsolati helyzetekről írtam. Olyan tapasztalatokról, amelyekben az olvasó talán saját magára, egy munkatársára vagy egy ismerős helyzetre ismerhetett.
A szövegek megírásában végig jelen volt a tranzakcióanalízis. Segített észrevenni összefüggéseket, megtalálni a kérdéseket és végiggondolni, milyen más lehetőségek nyílhatnak egy-egy helyzetben.
A modellek neveit mégsem írtam bele. Nem azért, mert el akartam rejteni a TA-t. És nem is azért, mert kevésbé tartanám fontosnak a modelleket.
Azt szerettem volna kipróbálni, hogy segíthetek-e az olvasónak másként ránézni egy kapcsolati helyzetre anélkül, hogy előbb meg kellene tanulnia az én értelmezési keretemet.
Aki ismeri a TA-t, talán felismerte, melyik modell segített egy-egy esszé megírásában. Akár játék is lehet végiggondolni, melyik szöveg mögött milyen TA-gondolatok húzódnak meg.
De nem akartam, hogy a modellek felismerése feltétele legyen az olvasásnak. Azt szerettem volna, hogy az olvasó először a saját tapasztalatával találkozhasson.
Közben a szövegek megírása nekem is szakmai gyakorlat volt. Egy TA-fogalom számomra rövid és pontos: sok évnyi tanulás és tapasztalat sűrűsödhet bele. Ha nem használom, újra végig kell gondolnom, mit is értek alatta, és hogyan tudom ezt úgy megfogalmazni, hogy a modell helyett maga a tapasztalat váljon láthatóvá. Éppen ez volt a kísérlet egyik legérdekesebb része.
Mi marad?
Talán a címben rosszul tettem fel a kérdést. Nem hagyom el a modelleket. Ott vannak abban, ahogyan figyelek, különbségeket teszek, összefüggéseket keresek és megpróbálom megérteni, mi történik. Segítenek kérdezni, hipotéziseket alkotni és olyan választási lehetőségeket felismerni, amelyeket nélkülük talán nem látnék.
De abból, hogy én egy modell segítségével értek meg valamit, még nem következik, hogy a másiknak is ezen a modellen keresztül kell megértenie önmagát. Megoszthatom vele a megértésemet. Kereshetünk hozzá képet, metaforát, közös nyelvet. Ha pedig maga a modell segíti a közös munkát, megosztom azt is.
A lényegi különbség ott van, hogy nem a modellt akarom érvényesíteni, hanem az ember tapasztalatát szeretném a segítségével jobban megérteni. Ehhez pedig szükségem lehet némi távolságra attól a szakmai rendszertől, amelyhez kötődöm. Nem azért, hogy elhagyjam, hanem hogy szabadabban tudjam használni.
Korábbi esszék
Miért mindig én viszem el a kutyát sétálni? Kapcsolati rendszerek #5 – Elolvasom
Amikor a világ odakint marad. Kapcsolati rendszerek #4 – Elolvasom
Milyen kapcsolati logika tart fent egy rendszert. Kapcsolati rendszerek #3 – Elolvasom
Most végre tiszta lappal indulunk. Miért akarunk gyorsan újrakezdeni? Kapcsolati rendszerek #2 – Elolvasom
Mi marad, amikor új személy lép a vezetői szerepbe? Kapcsolati rendszerek #1 – Elolvasom