A szerencsétlenség szereti és igényli a társaságot. „Jó móka” együttérzést és szánalmat gyűjteni, vagy haragot és csalódást lobbantani anélkül, hogy ténylegesen és közvetlenül foglalkoznod kellene vele.
„Hát nem borzasztó, ami ebben a lakóházban, üzletben, projektben, cégnél, városban, országban stb. történik? Erről azért elég sokáig lehet beszélni. Ebben jók vagyunk, talán kulturális meghatározottságunk okán is. A téma pedig változatos, szinte bármi alkalmas. A játszma játszható az Üldöző és az Áldozat szerepéből is. Leggyakrabban pedig időtöltés, tehát nincs komplementer szerep és átkapcsolás sem. Néha azonban hajlamos játszmává fejlődni.
Ha új vezetőként vagy munkatársként kerülsz egy csoportba, ahol folyamatosan panaszkodnak és kedvetlenek, nincs könnyű dolgod. A tipikus csapdák ilyenkor:
- Ha megfogod a munka végét, akkor magaddal ugyan összhangban maradsz, de a csoportban tiéd a Fekete Péter.
- Együtt nyafogsz, amivel szimpatikus leszel a csoportban, de nem haladsz a munkával.
- Kifelé alkalmazkodsz, de a saját utadat járod. Az állandó szerepváltás hosszabb távon elég megerőltető, és meghasonláshoz vezet.
A pacing elkerülhetetlen, ha később hatni akarsz. Muszáj együtt játszanod, különben kívülálló maradsz. A játszma lényege ugyanis a „közösség” létrehozása és fenntartása. Ha viszont sikerül úgy kapcsolódnod, hogy közben megőrzöd a pozitív hozzáállásodat, akkor a legfontosabb lépést már megtetted és kint vagy a játszmából. Jöhet a témaváltás, amely elegáns átmenetet jelent egy másik témára, amely több lehetőséget kínál. „A termék valóban drága, de lehetővé teszi a belépést egy másik piaci szegmensbe. Ez azért nem rossz!” A fókusz itt a nélkül változott meg, hogy az odatartozást rombolta volna. Ez itt kulcstéma. Mert a panaszkodásban ott van a kapcsolati energia, ami ügyes fókuszváltással olyan célt találhat magának, ami minden érintett számára ígéretesebbnek tűnik.