A lázadás energia. A lázadás a változás kiindulópontja lehet. A lázadás kapcsolat. A lázadás függés.
A fejlődéspszichológiából tudjuk, hogy a „nem”-et mondás az önállósodás első fontos lépése. A lázadó keresi saját identitását, amihez elhatárolódásra van szüksége a környezetétől és mindazoktól, akikkel korábban alkalmazkodó függésben volt. Meg kell tanulnia nemet mondani és ellenállni, hogy felismerje, mit akar és ki is ő valójában. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy saját tapasztalatait össze tudja hangolni a körülötte lévő valósággal. Ez egy hasznos és pozitív folyamat, amely nélkülözhetetlen a személyiségfejlődéshez, vagy új szerepek elsajátításához, ahogy az autonómia fejlődési fázisait Vincent Lenhardt bemutatta.
A lázadás akkor veszíti el funkcionalitását, ha az illető megmarad ebben a viselkedésben (pl. örök tinédzser), és nem hajlandó a felelősséget önmagáért és döntéseiért fokozatosan átvenni. Ilyenkor játszmákat indít („Ha te nem lennél …”), vádaskodó, sokszor agresszív. Miközben panaszkodik vagy saját passzivitásáért másokat hibáztat, nem vállal felelősséget, amivel valójában elutasítja a változást.
A fejlődés következő lépése a találkozás a lázadás korlátaival: a „nem”-et mondás önmagában nem tesz képessé arra, hogy az ember életének irányítását saját kezébe vegye. Szüksége van egy elképzelésre arról, hogy milyen előnyökkel jár az önállóság és a felelősségvállalás. A legnagyobb hozadéka ennek nem az, hogy minden jobb lesz, hanem hogy dönthet arról, milyen életet akar élni. Amikor az ember ezt meglépi, a kényszerek, kudarcok, nehézségek borítékolva vannak, mivel ez a döntések szükségszerű velejárója, ám esély is arra, hogy tanuljon, energiáit saját vágyainak és céljainak megvalósítására fordítsa ahelyett, hogy mások elképzeléseihez alkalmazkodna vagy azok ellen lázadna.