Egyre több képzésen veszünk részt, miközben a szakmai identitásunk egyre bizonytalanabb. Lehet, hogy nem a tanulás mennyisége a kérdés, hanem a szerkezete?
Nemrég egy visszatérő mintára lettem figyelmes, amivel az utóbbi években gyakran találkozom szervezeti szakembereknél, trénereknél, coachoknál, HR-eseknél, vezetőknél, tanácsadóknál.
Képzésről képzésre járunk. Nem felszínességből, nem is divatból, és nem azért, mert ne vennénk komolyan a szakmánkat. Épp ellenkezőleg. A mai szakmai világban természetes lett a folyamatos tanulás. Új modellek, új eszközök, új szemléletek jelennek meg, és mindegyik kínál valamit, ami segíthet jobban érteni embereket, szervezeteket vagy saját működésünket.
Mégis egy idő után sokakban megjelenik egy furcsa tapasztalat: a tanulás folytatódik, a képzések száma nő, de a szakmai identitás mégsem stabilizálódik. Mintha minden újabb program hozzáadna valamit, de nem állna össze egésszé. Ez könnyen értelmezhető egyéni döntések sorozataként. Szerintem inkább strukturális jelenségről van szó. A pszichológiai hátterű módszerspecifikus képzések (ahová a tranzakcióanalízis is tartozik) hosszabb, sokszor 4–5 éves tanulási folyamatok. Nem pusztán eszközöket adnak át, hanem hosszabb idő alatt formálják a szakmai működést: elmélet, sajátélmény és szupervízió párhuzamosan alakítja a résztvevőt.
Ez a tanulási forma a szervezeti piacon alig van jelen. Ha meg is jelenik, inkább egy-egy elemként rövidebb szakmaspecifikus képzésekben. Így azonban a módszer gyakran eszközzé válik, nem pedig a szakmai gondolkodás keretévé. Ennyi idő alatt ugyanis nehéz valódi szakmai identitást kialakítani. Nem azért, mert a képzések ne lennének értékesek, hanem mert a tanulás íve rövid. A „képzésről képzésre járás” ezért sokszor nem keresés, hanem pótlás: kísérlet arra, hogy több rövid tanulási ciklusból álljon össze valami, amihez valójában hosszabb folyamat szükséges. Ebben az értelemben a jelenség nem tartalmi túlfogyasztás, hanem tanulási struktúrából fakadó hiány.
A módszerspecifikus képzések rendszere másfajta keretet kínál a szervezeti szakember számára. A hangsúly nem elsősorban a vizsgán vagy a minősülésen van. Ezek inkább következményei egy hosszabb tanulási folyamatnak, nem pedig céljai. A lényeg a szakmai elköteleződés egy hosszabb tanulási út mellett, amelyben a tanulás nem újabb technikák begyűjtését jelenti, hanem a szakmai és személyes autonómia fokozatos kibontakozását. Kevesebb új módszer, több belső mozgástér, amikor már nem új képzést, hanem stabilabb szakmai alapot keresünk.
A sprint izgalmas. A szakmai identitás maraton.