Szerző: Antal Sándor | aug 18, 2022 | Egyéb, TA professional
A coachingot nem tekintem módszerspecifikus hivatásnak, de kétségtelen, hogy a coaching lényegi sajátosságainak, irányultságának és a coach kompetenciáinak megismerése önmagában nem tesz képessé a tevékenység gyakorlására. A coachnak modellekre és technikákra van szüksége a konkrét gyakorlati helyzetben. Ezek az eszközök aztán vissza is hatnak a coachingról való gondolkodásunkra. Mára már magyar nyelven is bőséges kínálata van a „legjobb” coaching-technikákat többnyire katalógusszerűen bemutató könyveknek, a kérdés inkább az, hogy az egyes módszerek és technikák milyen koherenciával kapcsolódnak egymáshoz és az adott coaching helyzethez. Végső soron persze úgy is a coach személye fogja az alkalmazott eszközöket integrálni és hitelesíteni, de tapasztalatom szerint ehhez viszonylag hosszú időnek kell eltelnie – leszámítva persze a született coachokat.
A tranzakcióanalízis coachok számára módszerek és eszközök rendkívül széles palettáját kínálja. Leírja és magyarázza a belső történéseket, megfoghatóvá teszi a kommunikációs és kapcsolati mintákat, bemutatja a munkastílusokat és a tipikus stressz-reakciókat, valamint előkészíti és bevezeti a személyes és szakmai fejlődéshez szükséges változásokat.
Képzések
Szerző: Antal Sándor | ápr 7, 2022 | Egyéb
A legtöbb ember egyáltalán nincs tudatában annak, hogy milyen lehetőségekkel rendelkezik. Azok a hatások, amelyek eddig értek bennünket, gyakran ássák alá a lehetőségeinket. Így a bennünk szunnyadó potenciált elnyomjuk, vagy nem is veszünk róluk tudomást, mert azt nem kérdezték, nem engedték megnyilvánulni vagy egyenesen nemkívánatos volt. „Az indián nem érzi a fájdalmat!”, „Legyél illemtudó, szerény, segítőkész és udvarias, vagy éppen bátor és kemény, aki nem mutatja gyengeségeit!” Ezek a mondatok sokszor még ma is befolyásolnak bennünket, és megakadályozzák, hogy a saját szükségleteinkkel és késztetéseinkkel kapcsolatba kerüljünk. Nem mutatunk (bizonyos) érzéseket, mert azok már idegenek számunkra, igényeinket elrejtjük és szüntelenül alkalmazkodunk másokhoz. Így behúzott kézifékkel evickélünk át a mindennapokon, miközben a bennünk szunnyadó tehetség parlagon hever. Pedig az életünk arról is szólhatna, hogy a változásokat energikusan és magunk alakítjuk, jó döntéseket hozunk, és új utakat fedezünk fel, képviseljük magunkat és a nehézségekkel konstruktívan bánunk, a rossz szokásainkat megszakítjuk és a kitűzött céljainkat követjük.
Valamit tehát másképp is lehet csinálni, hogy az elégedetlenséget elégedettséggé és belső nyugalommá változtassuk.
Már több mint két évtizede foglalkozom személyes és szakmai fejlesztéssel. Tanácsadóként és képzőként gyakran találkozom olyan emberekkel, akik kimondva vagy kimondatlanul zsákutcába jutottak, és vissza szeretnék nyerni az önbizalmukat, és megélni, hogy valóban képesek aktívan kezükbe venni az életüket. Ilyenkor gyakran elhangzik a kérdés: „Ki is vagyok én tulajdonképpen?”, vagy „Hová is akarok eljutni?” Bizonyosságot szeretnének, hogy az életben lehetőségeiket és tehetségüket valóban kiaknázzák.
A tehetség a közgondolkodásban rendszerint egy különleges adottságot jelent feltűnő jegyekkel, melyek gyakran anyagi előnyökkel párosulnak. Még ma is általánosan elterjedt mítosz az istenáldotta zseni, akinek különösebb fáradozás nélkül minden sikerül. Amikor én tehetségről beszélek, akkor ezt nem abban az értelemben használom, hogy valakinek különös adottságai és kimagasló teljesítménye van egy bizonyos területen. Ez nem az a tehetség, ami a genetika és a környezet támogatása révén átlag feletti képességekben mutatkozik meg, amit aztán gyakorlással fejlesztenek tovább. Nem erre a fajta tehetségre gondolok, sokkal inkább egy általános adottságra és az ember alkalmasságára, hogy a saját életét alakítsa, annak összes kihívásával megbirkózzon, és közben használja a gondolkodásra, érzésekre és cselekvésekre való képességét, hogy megfelelő válaszokat találjon.
Abból indulok ki, hogy közülünk mindannyian születésünktől kezdve egy összetéveszthetetlen lényegi mintázattal rendelkezünk. Később megérünk arra, hogy ezt a magot identitásunkká tegyük/érleljük, és kihasználjuk a lehetőségeket, amiket az élet kínál nekünk. Nemcsak kívülről determinált lények vagyunk, és nemcsak a genetikától vagy a körülöttünk lévő társas-kulturális tényezőktől függünk. Választhatunk, megvan a lehetőségünk, hogy a személyes lényegünk és tehetségünk nyomába eredünk. Ez nem kell, hogy valami különleges és látványos dologhoz vezessen, mint egy úttörő fizikai elmélet, vagy egy nagy ívű zenemű. A tehetségünk megélése, és hogy valamire meghívást érzünk azt is jelentheti, hogy a kreatív vagy a matematikai fogékonyságodnak szabad teret engedsz, felelősségteljesen gondoskodsz a nagymamádról, vagy családot alapítasz. Talán az felel meg a te lényegednek, hogy egy bizonyos életstílust alakítasz ki, vagy egy hobbinak élsz. Testileg és lelkileg egészségesnek maradni azt jelenti, hogy a személyes lényegünket respektáljuk, és azzal összhangba hozzuk magunkat. De a bevésődéseink időnként letérítenek erről az útról, és a tehetségünk aztán kikerül a fókuszból. Így születnek a lappangó tehetségek. Lappangó tehetség alatt rejtett, eltakart, szunnyadó, tudattalan, nem használt, a háttérben megbújó képességeket, adottságokat, potenciálokat értek: gondolkodásra, érzésekre és cselekvésekre. Hitelességünk megőrzéséhez föl kell fedeznünk a lappangó tehetségünket, fejlesztenünk kell, és ki kell aknáznunk azokat.
TA 202 KÉPZÉS: Személyes hatékonyság fejlesztése TA-val
A legtöbb ember vágyik arra az érzésre, hogy az életét egésznek és egészségesnek élje meg. A tranzakcióanalízis vezérfonal és munkamódszer ahhoz, hogy az ember a zsákutcáit megvizsgálja, figyelmét az eddig kihasználatlan esélyeire, meg nem élt lehetőségeire irányítsa. A TA azoknak szól, akik kedvet éreznek a változtatáshoz, hogy életüket ismét összhangba hozzák személyes lényegükkel és ezt összekapcsolják a külső körülményekkel.
Egy személyes időutazásra hívlak: az életedre itt és most reflektálni, a tegnap tapasztalataival boldogulni és a holnaphoz célokat és jövőképet fejleszteni. Közben nem hagyjuk figyelmen kívül azt sem, amit már elértél. Fedezd föl rejtett értékeidet és tehetségedet, hogy annak segítségével jó döntéseket hozhass, megbirkózz a személyes és szakmai kihívásaiddal, meggyőző és időszerű válaszokat adj a különféle problémákra. Ehhez érzékeled a jelenlegi zavaró tényezőket és megvizsgálod, hogy mi lenne számodra egy változási folyamatban hasznos: a komfortzónából kilépni, a régi vágyakozásaidtól elbúcsúzni és a lehetőségeidet (potenciálodat) az emlékekben fölfedezni. Felfedezheted a vezérfonalat az életedben, amely személyiséged alapmintájaként végighúzódik a biográfiádon, de többé már nem segít téged és korlátozó hiedelemként válik láthatóvá. Nyakon csípheted azokat a szabotázs technikáidat, amikkel korlátozod magadat. Ez azt jelenti, hogy egy pillantást vetsz azokra a tudattalan, saját fejlesztésű buktatókra, amelyekre eddig a különféle élethelyzeteidben támaszkodtál például, hogy eddig mindig egy „rossz” partnert vagy „rossz” munkát választottál. Ötleteket kapsz a hiedelmeid feloldásához. A kurzus segítségével megtudhatod, hogy bizonyos helyzetekben miért reagálsz mindig ugyanúgy, habár másképp szeretnél, hogy melyek azok a pszichológiai játszmák, amelyeket tudattalanul újra és újra játszol. Felismered a drivereket, amelyekbe a mindennapok stresszében jutsz, és megtanulod, hogy mire van szükséged ahhoz, hogy megfelelő személyes és szakmai döntéseket hozhass. Végül megtudod, mennyire magabiztosan mész a változásba, az átalakulásba. Az átmenet fázisához konkrét cselekvési lépéseket tervezhetsz, melyek a belső és külső változáshoz rendelkezésre állnak, hogy a saját folyamatodat személyesen alakíthasd.
Részletek és jelentkezés itt.
Szerző: Antal Sándor | szept 3, 2020 | Egyéb
- Mivel foglalkozol?
- Tanácsadással.
- Kinek adsz tanácsot?
- Embereknek és szervezeteknek.
- Mihez ad tanácsot?
- A kommunikációjukhoz.
- Mit használsz a tanácsadásban?
- A tranzakcióanalízist.
- Tessék? Mi az a tranzakcióanalízis?
Tranzakcióanalízis
Tranzakciónak tekintünk minden akciót (inger) és reakciót két ember között. A tranzakcióanalitikus feladata az, hogy megfigyelje és értékelje, hogyan bánik ez a két ember egymással, hogyan reagálnak egymásra. Vagyis az egymás közötti kapcsolattal és kommunikációval foglalkozunk.
Eric Berne, az iskola alapítója a tranzakciók elemzéséhez három alapfeltevést fogalmazott meg, melyek számára a tranzakcióanalízis (TA) fundamentumát jelentették:
- Minden ember rendben van. Mindenki oké.
- Minden embernek megvan a képessége a gondolkodásra, így arra is, hogy ezt a képességét problémáinak megoldására használja.
- Minden ember felelősséget vállalhat a saját életéért és annak alakításáért.
A tranzakcióanalízisben minden modell és eszköz arra hivatott, hogy az embereknek segítsen a fenti értelemben vett személyes autonómia minél magasabb fokát elérni.
Először elgondolkodhatom például azon, milyen gyakran használtam már ilyesféle mondatokat:
„A szomszédom buta.”, „A Sári arrogáns.”, „A főnököm érzéketlen.”
A tranzakcióanalízis nézőpontjából ezek az emberek sem nem buták, sem nem arrogánsak vagy érzéketlenek. Lehet, hogy a szomszéd egy bizonyos szituációban talán bután viselkedik. Az is lehet, hogy Sári épp olyan benyomást hagyott maga után, hogy ő jobb, mint mások, vagy a főnök legutóbb nem tulajdonított jelentőséget egy számomra fontos dolognak.
De ezek mind az én személyes érzékeléseim, amiket másokra vonatkoztatok. Elképzelhető, hogy egy másik embernek teljesen más benyomása lenne ugyanarról a helyzetről.
A TA-ban mindig arra törekszünk, hogy másokat és az ő viselkedésüket jobban megértsünk. Ezzel a megértéssel tudunk leginkább visszahatni saját magunkra, és így tesszük lehetővé a tanulást.
Egy kis gyakorlat, mielőtt továbbolvasol:
- Miért gondolom a szomszédomat most butának? Sárit épp arrogánsnak, vagy a főnökömet érzéketlennek?
- Miért érdekes nekem most annyira, hogy mások milyenek?
- Mi idegesít engem éppen most?
- Mit vált ki bennem ez a viselkedés?
Ezek olyan kérdések, melyeknek alapvetően nincs köze a másik emberhez. Újra és újra a saját viselkedési és cselekvési mintáimhoz vezetnek vissza.
Jól felismerhetővé teszik a TA-s szakember szerepét: kérdéseket teszünk fel. Ezzel lehetőséget adunk ügyfeleinknek, hogy egy védett környezetben önmagukról gondolkodjanak („Mindenki oké.”). Ez hozzásegíti a klienseket ahhoz, hogy problémáikat önállóan értelmezzék és oldják meg („A gondolkodás képessége.”)
Pontosan ez a megközelítés teremt mozgásteret a kliens számára („Felelősség a saját életünkért.”), és növelheti mindkettőnk autonómiáját.
Bevezetés a tranzakcióanalízisbe
Szerző: Antal Sándor | aug 18, 2020 | Egyéb
Vezető német szakfolyóirat (managerSeminare) felmérése szeint (mS263) a munka új világában (New Work) a szakemberek által legfontosabbnak ítélt képesség az önirányítás.
Az önirányítás feltételezi nemcsak a külső folyamatok, hanem a belső történések magas szintű érzékelését is. A tranzakcióanalízisban (TA) ezt a képességet tudatosságnak nevezzük, ami a gondolatok, érzések, akciók és reakciók minél pontosabb érzékelését és dekódolását jelenti.
Az önirányítás e mellett rugalmasságot igényel (a TA-ban spontaneitás):ez a választás és a döntés szabadsága, az a meggyőződés, hogy mindig vannak lehetőségeim, amikkel egy adott helyzetre reagálhatok. Itt nemcsak az opciók érzékeléséről beszélünk, hanem a döntés lehetőségéről és az azzal járól felelősség felvállalásáról.
Az önirányítás a munkában ma már nehezen képzelhető el úgy, mint egy magányos vitoráls a tengeren. A feladatok és az eredmények együttműködésben: csoportokban, hálózatokban, rendszerekben születnek. Ezért eredményes kapcsolatok létrehozásának és működtetésének a képessége ma már nélkülözhetetlen a szervezeti világban. A kapcsolati képesség nemcsak a csapatmunkára, az emberi kontaktusokra érvényes, hanem a dolgokhoz, feladatokhoz, témákhoz, projektekhez való egészséges viszonyulásra is vonatkozik.
Szerző: Antal Sándor | júl 12, 2020 | Egyéb, TA basics
„Egyszerű, de nem könnyű.”
A tranzakcióanalízisben van néhány tipikus kulcsfogalom, amely egyrészt különbözik sok más pszichológiai módszertől és iskolától, másrészt amelyeket újra és újra alkalmaznak a gyakorlatban és a tranzakcióanalízist ismerők egymás közti kommunikációjában. Ezek a fogalmak, hogy a tranzakcióanalízis megalapítóját Eric Berne-t idézzük, „egyszerűek, de nem könnyűek”, tehát első pillantásra egyszerűen és könnyen érthetőek, mögöttük azonban nagy mélység és dinamika rejlik.
Ismerj meg itt néhányat közülük!
Az én-állapot modell
A tranzakcióanalízis magva az a megfigyelés, hogy felnőtt emberek nem mindig felnőtt emberre jellemző magatartással kommunikálnak és cselekszenek, hanem olykor egy gyermek pozíciójából is – a gyermekéből, akik egykor voltak – vagy szülőfigurák pozíciójából – azokéból a szülőkéből, akikkel gyerekként együtt éltek. Ezen a megfigyelésen alapul a tranzakcióanalízisben elterjedt én-állapot modell. Ez három én-állapotból áll: Gyermek-én, Felnőtt-én és Szülő-én. Minden én-állapot megjelenít egy gondolatokból és érzelmekből álló rendszert, amelyből egy bizonyos magatartás ered. Az én-állapot modell segítségével értik meg és magyarázzák a tranzakcióanalitikusok a személyiség struktúráit és az emberek közti kommunikáció és cselekvés formáit. Az én-állapot modell ábrázolása három egymás fölé rendelt kör alakjában világszerte a tranzakcióanalízis jelképe és márkajele lett.
Tranzakciók
Ha emberek lépnek egymással kapcsolatba, kicserélik közléseiket, üzeneteiket. Beleadják a beszélt nyelvet és a testüket, egyaránt használnak szavakat, gesztusokat, mimikát. Ezeket az emberek közti találkozásokat és interakciókat tranzakcióként definiálják. Embereket „olvasni” és érteni, belehelyezni őket egy élettörténet és a mindenkori szituációs viszony jelentés-összefüggésébe, ez tartozik a tranzakcióanalízis központi kompetenciájához és művészetéhez. A tranzakciók elemzése emellett abból az elképzelésből indul ki, hogy minden ember folyvást a három én-állapot egyike szerint cselekszik. Hogy melyik szerint, ez egyedül az ő dolga. A TA beavatkozásának egyedüli célja az emberek támogatása, hogy lehetőleg minél nagyobb tudatosságra jussanak el tranzakcióikban. E tekintetben a tranzakcióanalízist az önirányítás modelljeként is jelölhetjük.
Sorskönyv
A tranzakcióanalízis egy további fontos kulcsfogalma a sorskönyv. A tranzakcióanalízis abból indul ki, hogy minden ember eltervezte gyerekkorában a saját élettörténetét, a sorskönyvét. Ez a történet olyan, mint egy teljesen személyes színdarab: kezdete, közepe és vége van, és saját „dramaturgiával” is rendelkezik. Az alapokat a legkorábbi években fejleszti ki az ember. Hét éves korára kész van ennek a történetnek a terve. A sorskönyv a felnőtt embereknél legtöbbször nem tudatos, mégis úgy irányítják az életüket, hogy illeszkedjék a sorskönyvükhöz. A személyes sorskönyv elemzése a TA támogatásával segíthet az embereknek rátalálni, miért sodorják magukat nehézségekbe „anélkül, hogy észrevennék”, és milyen lehetőségeik vannak az ezekből eredő problémák megoldására.
Autonómia
Egy felnőtt embert állandóan az a kihívás éri: vizsgálja felül és újítsa meg stratégiáit ahhoz, hogy győzhessen az életben – és boldog legyen. A tranzakcióanalízis eszközei arra szolgálnak, hogy ösztönözzék és alakítsák ezeket a változtatási és tanulási folyamatokat. A cél a lehető legnagyobb autonómia elérése. A tranzakcióanalízis nyelvén az autonómiához tartozik az éber tudatosság, a spontaneitás és az intimitásra, tehát a valódi közelségre való képesség. Az autonómia megmutatkozik például abban, hogy a tranzakciók megfelelőek-e a mindenkori szociális kontextusban. A TA autonómia-fogalmának alapja az a meggyőződés, hogy az emberek képesek felelősséget vállalni a saját magatartásukért és érzéseikért. Ez azt jelenti, hogy minden ember képes változni. Ennek a feltétele egy döntés új út, új érzések, új magatartásformák kipróbálásának irányába.
Szerző: Antal Sándor | jún 22, 2020 | Egyéb, TA professional
Aaron Antonovszky (1923-1994), amerikai születésű, később Izraelben élő orvos-szociológus volt. Az akkoriban erősen betegségközpontú orvostudománnyal szemben az egészség feltételeit kutatta, és alkotta meg a szalutogenezis (1979) modelljét, ami a testi-lelki ellenálló képesség, a sikeres megküzdés stratégiáját foglalja össze. Antonovszky ezt koherenciaérzésnek nevezte, ami azt jelenti, hogy az ember harmóniában van önmagával. A koherencia érzése három meggyőződésből keletkezik:
- a világ rendezett és megérthető, a helyzetek és problémák összefüggései magyarázhatóak,
- egy adott helyzettel meg tudunk birkózni, ehhez vannak erőforrásaink, amelyeket mozgósíthatunk, és képesek vagyunk befolyásolni a dolgokat,
- az életnek van értelme, és érdemes a dolgokkal foglalkozni, mert az élet izgalmas és lelkesítő lehet.
A tranzakcióanalízisben a személyes autonómia fogalmával írjuk le azt az állapotot, amelyben az ember képes magának biztonságot teremteni (védelem), lehetővé tenni a változást (engedély) és erőforrásait mozgósítva növekedni (hatóerő). Lásd még: Reziliencia és okéság
Szerző: Antal Sándor | jún 1, 2020 | Egyéb
„Újraindítás szükséges!”
Manapság ezt sokszor halljuk. De mitől függ ennek a sikere és hogyan lehetséges?
Ezt a képességünket ma leginkább a reziliencia szóval írjuk le. A szó a latin „resilio”-igéből származik, ami körülbelül „visszabillenést” jelent. Manapság az ellenálló képesség, terhelhetőség, kitartás, rugalmasság kifejezéseket használjuk. A reziliencia leírja az ember azon képességét, hogy felépítse az önbizalmát és megőrizze a belső egyensúlyt annak érdekében, hogy tartós sérülés nélkül ellenálljon a nyomásnak vagy a stressznek, akár válsághelyzetekben, akár azok után.
Abból a felfogásból indulunk tehát ki, hogy az ember alapállapota a testi-lelki-szellemi egészség. Amikor stressz ér bennünket vagy nyomás alatt vagyunk, megvan a képességünk arra, hogy ebből újra és újra fölálljunk.
A reziliencia alapjait gyermekként szerezzük meg a környezetünkkel való kölcsönhatások során. Hogy a reziliens működés milyen mértékben alakul ki, az attól függ, hogy a védelem faktorai milyen viszonyban vannak a kockázati tényezőkkel, vagyis egy kisebb-nagyobb gondolati zavarnál, érzelmi, fizikai sérülésnél a gyermeknek milyen eszközei vannak arra, hogy vigasztalódjon.
Ilyen, a rezilienciát segítő tényezők például
- egy stabil és érzelmileg pozitív kapcsolat legalább egy gondozóval, amelynek alapján a gyermek biztonságos kötődési mintát alakíthat ki,
- pozitív példaképek, szerepmodellek a konstruktív problémamegoldáshoz és a közösségi aktivitáshoz,
- pozitív kapcsolatok és barátságok, valamint
- pozitív tapasztalatok az oktatási intézményekben.
Látható tehát, hogy a reziliencia nem elsősorban az anyagi jóléttel van összefüggésben, inkább a kapcsolati biztonság játszik jelentős szerepet. A kapcsolati biztonság pedig most is megteremthető, hiszen egy fejleszthető képességről van szó. Nem egyszerűen az asszertív kommunikációra gondolok, hanem egy olyan kapcsolat kiépítésére, amelyben minkét fél fontos, értékes, megbecsülésnek örvend és nyitott arra, hogy közösen találjon megoldásokat a fölvetődő problémákra. Ezt hívja a tranzakcióanalízis oké-oké-kapcsolatnak.
Szerző: Antal Sándor | ápr 29, 2020 | Egyéb
Az előzőekben általánosságban beszéltem az ember struktúraéhségéről, itt ennek egy specifikus, ám annál izgalmasabb módját, az idő társas strukturálását mutatom be. Ez arról szól, hogyan alakítjuk a rendelkezésre álló időt: a napot, a hetet, az évet, az életet. Berne ebben a modellben összekapcsolja a struktúra iránti igényünket a figyeleméhséggel.
Az időstrukturálás egyik módja a visszavonulás. Ez azt jelenti, hogy nem lépek kapcsolatba másokkal (még akkor sem, ha ugyanabban a karanténban éljük a mindennapokat). A visszavonulás alkalmat ad a pihenésre, feltöltődésre, a gondolatok és élmények rendezésére is. Ugyanakkor el is zárhat a világtól, másoktól, attól, hogy saját valóságomat másokéval találkoztassam. A következő formát rítusnak nevezzük. Ezek a mindennapi bejáratott formáink (köszönés, hogy vagy?,szép időnk van stb.). Fontos, hogy ilyenkor bejáratott módon kapunk és adunk másoknak figyelmet anélkül, hogy különösebb kockázatot vállalnánk. Nagy valószínűséggel tudod, hogy mi következik a te mondatod után. Sőt, a céges karácsonynak is megvan a maga bejáratott forgatókönyve. Vannak persze bonyolultabb és hosszabb rítusok is, amelyek kapaszkodót nyújtanak pl. érzelmileg nehezebb helyzetben (temetés, esküvő stb.). Némileg több figyelmet lehet adni és kapni az ún. időtöltésben. Nice time together. Egy kellemes téma (filmek, nők, ételek, nyaralás, angoloknál az időjárás stb.), amiről hosszabban és szabadabban elbeszélgethetünk. Itt már több a figyelem, céges környzetben pl. alkalmas lehet arra, hogy teszteljük, ki és mi fér bele a mindennapi társalgásba. A következő forma a tevékenység. Amikor két vagy több ember figyelme egy konkrét feladat elvégzésére irányul, legyen az munka, a nyaralás szervezése, sport vagy társasjáték. Ez már több simogatás begyűjtésére ad lehetőséget. Ezek tipikusan a folyamatra, vagy az eredményre vonatkoznak. Valamit közösen létrehozunk és ezzel elégedettek is lehetünk. Karanténban kifestjük a lakást, csinosítjuk a kertet, lefutjuk a napi penzumot. Néha ez kevés, egyszerűen több figyelemre vágyunk, de ezt nem feltétlenül tudjuk közvetlenül kifejezni. Ilyenkor jönnek a jól ismert viták, amelyek sehová sem vezetnek. Illetve jó sok figyelmet be lehet velük gyűjteni, igaz, ez inkább negatív figyelem, de tudjuk, az is jobb, mint a semmilyen. Ezt az időstrukturálási módot a TA-ban játszmának nevezzük. Ha előfordul a karanténban (vagy másutt), ne haragudj nagyon magadra, ezek természetes részei az életnek. És végül az intimitáshoz érkeztünk, amikor a másikkal nyitottan kommunikálunk, megosztjuk elményünket, érzéseinket, gondolatainkat, szükségleteinek úgy, ahogy vannak. (Ez nem ugyanaz, mint amikor jól megmondod a másiknak a magadét – ez inkább a játszmára hajaz). Az intimitás a kapcsolódásnak az a módja, amikor úgy tudom megmutatni magam a másiknak, amilyen vagyok, és ezt lehetővé is teszem neki. Mik azok a primér élmények, dühök, félelemek, örömök, igények és gondolatok, melyek manapság elérnek bennünket, és kivel tudnánk ezeket megosztani?
A piramis a rajban azt jelenti, hogy minél „lejjebb” vagyok benne, annál nagyobb kockázatot vállalok a kapcsolatban, ugyanakkor annál több figyelemhez juthatok. Neked hogyan oszlik meg a napod a különféle formák között?
Szerző: Antal Sándor | ápr 4, 2020 | Egyéb
A harmadik éhségünk az ingeréheség és az elismeréséhség mellet Eric Berne szerint a struktúra utáni éhségünk. Ez a tájékozódási pontok és keretfeltételek iránti szükségletünket jelenti. Ilyenek pl. a rend, a minőség kritériumai, a tervek, feladatok, munkaköri leírások, és minden, ami segíti az időnk és az életünk megfoghatóvá tételét. A struktúraéhség a biztonság iránti igényünkkel van összefüggésben. Ha túl sok a struktúra, az merevséghez, rugalmatlan szigorhoz vezethet. A túl kevés struktúra elhanyagoltságot, kiszolgáltatottságot eredményez. Amikor kevés a struktúra, az ember energiája nagy részét a megfelelő stabilitás megteremtésére fordítja.
Az iskola nálunk tipikusan sok struktúrát ad a gyerekeknek. Amikor „digitális oktatás” kezdődik, akkor egyszer csak légüres térbe kerülnek: az első örömujjongást (nem kell járni iskolába) hamar felváltja a zavartság, a káosz érzése. Ilyenkor az online elküldött feladatok tömkelege szerintem nem ad elegendő struktúrát, inkább az ingerek számát növeli, és sokszor kontraproduktív. Nálunk jó visszhangja volt a kanban-táblának post-itekkel (to do | doing | done), ami átláthatóvá teszi a napot, és segít követni az előre haladást. A belső struktúra megteremtése a szülők által közvetített külső struktúrából (gondoskodás, tanítás, szabályok) történik. Ez kezdetben sok figyelmet és energiát kíván a szülőktől (vezetőtől), de a világos és következetes struktúra erőt, biztonságot és szabadságot ad, és lehetővé teszi a készségek kibontakozását.
A struktúra a határokkal van összefüggésben, hogy az ember biztonságosan jusson ingerekhez és elismeréshez. Amikor megfigyelik a gyerekek játékát bekerített és bekerítetlen területen, azt tapasztalják, hogy ahol van kerítés, ott a gyerekek kihasználják az egész teret, ahol nincs, ott kerülik a terület szélét, és szűre szabják játékterület.
A struktúra egyik legfontosabb része az, ahogyan a számunkra rendelkezésre álló időt strukturáljuk. Ez következik hamarosan…
Szerző: Antal Sándor | márc 27, 2020 | Egyéb
Az egyik legfontosabb éhségünk az elismerésre irányul. Az elismerés egy speciális inger (ingeréhség), ami ránk vonatkozik: arra, hogy kik vagyunk, és mit teszünk. A gyermeknek a fizikai érintés iránti szükségletéből fejlődik ki. Ez később átalakul, és a nagyobb gyerekek, vagy a felnőttek már nemcsak a fizikai érintést keresik, bár erről sem mondanak le, hanem a rájuk irányuló figyelmet is elismerésnek értékelik. Kísérletileg többször igazolt törvényszerűség, hogy a negatív (kritikus, büntető) figyelem még mindig jobb, mint a semmilyen. Ezért van az, hogy a kisgyerekek (és nemcsak ők) mindent elkövetnek azért, hogy megkapják a számukra szükséges odafigyelést, és ha pozitív figyelmet nem kapnak, inkább kiprovokálják a büntetést. Ez gyermekkorában mindenkivel megtörténik, mert a szüleink dolgoznak, házimunkát végeznek stb., ezért nagy leleményességgel különféle stratégiákat fejlesztünk ki arra, hogy odafigyeljenek ránk. Később egyik-másik ilyen mintánkat felnőtt korunkban is alkalmazzuk, ha fogytán érzékeljük a környezetünk ránk irányuló figyelmét. Ilyen, amikor például egy beosztott olyan kérdéssel fordul főnökéhez, amit egy kis erőfeszítéssel már ő is tudna, vagy amikor a szülő kéretlen segítséget tukmál gyermekére, hogy csak néhány tipikus példát említsek. Itt a tartalmi kérdések másodlagos szerepet játszanak a kapcsolathoz és az egymásra irányuló figyelemhez képest.
Az elismerés iránti szükségletre adott válasz a gondoskodás. De nemcsak a kívülről kapott gondoskodás tartozik ide, hanem a magunknak adott törődés is. Mindkettő kulcsfontosságú a lelki egyensúly szempontjából. A gondoskodás a létezéssel kapcsolatos, nem olyasmi, amit ki kell érdemelni (Clarke-Dawson, 2004). Most, amikor a körülmények jelentősen változnak körülöttünk, talán még fontosabb érzékelni a saját és mások gondoskodás iránti szükségletét.
A jól adott gondoskodás egyik formája az aktív törődés, amikor érzékelem a másik jelzéseit, szükségleteit, és közvetlenül fölkínálom a segítséget, mert a másik helyzetéből adódóan nem tudná magát ellátni (pl. gyerekek, idősek, betegek). Ehhez képest a támogató törődésben felkínálom a segítséget és a másik szabadon dönt, hogy azt elfogadja vagy elutasítja. Persze nem mindig könnyű adni a feltétel nélküli figyelmet, pláne, amikor a másik próbára teszi a türelmünket. Ez döntés kérdése: a feltétel nélküli törődés pozíciójában maradok, amíg a problémás viselkedéssel foglalkozom.
Szerző: Antal Sándor | márc 22, 2020 | Egyéb
Mindennapi viselkedésünket különféle szükségletek és motívumok alakítják, és ezek hiányokból is keletkezhetnek. Amikor ezeket a deficiteket tudatosan vagy tudattalanul érzékeljük, cselekszünk, hogy a szükségleteinket kielégítsük, és hiányainkat fedezzük. Így az élet boldogabb és hatékonyabb lesz. Eric Berne ÉHSÉG-nek nevezte ezeket a szükségleteket, melyeknek kielégítése létfontosságú, hosszabb távon a fizikai, lelki és a társas túlélést szolgálják. Nincs ez másképp akkor sem, amikor a négy fal közé bezárva éljük az életünket. A TA-ban Berne nyomán tartalmukat tekintve három ilyen alapvető éhségről beszélünk: az inger-, az elismerés- és a struktúra-éhségről.
Az INGERÉHSÉG velünkszületett, biológiai szükséglet, hogy a környezetünkből elegendő stimulust kapjunk. Ez jelenti egyrészt az érzékszervi ingereket, külső és belső impulzusokat, érzéseket, de ide tartozik a gondolkodás, vagy az, hogy értelmet aduk a dolgoknak. Az aktivitásból vagy a kommunikációból megszerezhető stimulusok is válaszolnak az ingerek iránti éhségünkre. Az ingerszegény környezet szélsőséges példája a sötétzárka, amely a börtönökben a legsúlyosabb büntetésnek számít – szinte valamennyi inger megvonását jelenti. Kevésbé drámai, de érzékletes példa, amikor valaki éjjel egy autópályán vezet, nincs forgalom, kevés a fény, hosszú egyenesek meglehetősen álmosítóvá teszik az utat. Ilynekor ha jön egy kanyar, vagy egy-egy város fénye, az szinte felüdíti a sofőrt.
Amikor otthon vagy, és az otthonléthez nem szoktál hozzá, hasonló helyzet állhat elő. A mindennapi utazás, munka, vásárlás, programok nyújtotta ingerek hiányoznak. Először persze örülönk, hogy a mindennapi rohanásban végre egy kis nyugalom, meg tudjuk csinálni, amit mindig halasztunk. De néhány nap múlva már megjelenhet az érzés, hogy valami nincs rendben. Nem véletlenül halljuk a hírekben, hogy az időseknek nehéz otthon maradni, a fiatalabbak dacolva a kockázatokkal corona-partikat rendeznek. Nincs ez másként a gyerekeknél sem, sőt bizonyos életkorban mindennél jobban vágynak a környezetből érkező változatos ingerekre.
Milyen lehetőségek kínálkoznak akkor most, ebben a helyzetben? Mindenkinek más! Receptek nincsenek! Amikor vezetőkkel dolgozom, akkor a meglévő szükséglet tudatosításával kezdünk, majd közösen gondolkodunk, hogy az adott vezetési helyzetben milyen konkrét lehetőségek adódnak arra, hogy ingergazdag környezetet teremtsen saját maga, munkatársai, vagy csapata, szervezete számára. Miért ne lehetne ez hasonlóan téma a kapcsolatban, családban, hogy kinek milyen új ingerekre lenne szüksége a négy fal között, és ezért hogyan tud tenni. Sokszor elég a reggeli tea ízére egy kicsit jobban odafigyelni, hogy új impulzusok érjenek bennünket…
Bezártságunk azonban nemcsak az ingerek iránti éhségünkkel függ össze, hanem a másik két területtel is, de erről egy következő bejegyzésben fogok írni.
Szerző: Antal Sándor | dec 3, 2019 | Egyéb
(Bucay nyomán)
Az elefánt bébi egy vándorcirkuszban jött világra. Senkinek nem volt ideje, hogy folyamatosan gondoskodjon róla és figyeljen arra, nehogy elkóboroljon. Felügyelője úgy segített ezen, hogy egy cöveket vert le a földbe, amire egy kötelet erősített, a kötél másik végét pedig az állat hátsó lábára kötötte. Így az elefántnak volt ugyan egy kis mozgástere, de a kötél megakadályozta, hogy messzebbre menjen. A kis elefánt újra és újra próbálkozott, hogy megszabaduljon a kötéltől. Ez azonban minden erőfeszítése ellenére sem sikerült, mivel a cövek erősen tartotta a kötelet. Újra és újra próbálkozott egészen addig, amíg egy napon arra jutott, hogy ez az ő sorsa. A kötél által kijelölt kör marad az ő világa, amelyben jól kiismeri magát. Telt-múlt az idő, és az elefánt egyre nagyobb és erősebb lett. Időközben biztosan minden erőfeszítés nélkül ki tudta volna a cöveket húzni a földből, ám ő már hosszú ideje azzal a fölfogással élt, hogy ennek nincs értelme. Kényelmesen ráhagyatkozott hát a megismert világára/komfortzónájára, és ami a mögött volt, az elérhetetlennek tűnt számára.
Miért nem használta a felnőtt cirkuszi elefánt az erejét arra, hogy széttépje a kötelet, ami a hátsó lábát tartotta, és messze szaladjon? Mert az idő múlásával alkalmazkodott az adottságokhoz, hogy életben maradjon. Nem vette észre, hogy ereje és lehetőségei közben megsokszorozódtak. Tapasztalatai abból az időből, amikor még kiselefánt volt és a kötéltől nagy fáradság és fájdalmak közepette sem tudott szabadulni, mélyen meggyökereztek benne. Emlékeit erről soha nem kérdőjelezte meg, és felnőtt korában sem tette próbára erejét. Szilárd meggyőződése volt, hogy a cövek továbbra is erősen tartja őt. Alkalmazkodása a komfortzónájában tartotta.
Sok ember marad meg élethelyzetben, mivel ahhoz hozzászokott és egyszerűen nem ismer alternatív lehetőséget. Inkább elviseli a nyavalyákat, melyeket ismer, minthogy az ismeretlen bizonytalanságába ugrana.