Az előzőekben általánosságban beszéltem az ember struktúraéhségéről, itt ennek egy specifikus, ám annál izgalmasabb módját, az idő társas strukturálását mutatom be. Ez arról szól, hogyan alakítjuk a rendelkezésre álló időt: a napot, a hetet, az évet, az életet. Berne ebben a modellben összekapcsolja a struktúra iránti igényünket a figyeleméhséggel.
Az időstrukturálás egyik módja a visszavonulás. Ez azt jelenti, hogy nem lépek kapcsolatba másokkal (még akkor sem, ha ugyanabban a karanténban éljük a mindennapokat). A visszavonulás alkalmat ad a pihenésre, feltöltődésre, a gondolatok és élmények rendezésére is. Ugyanakkor el is zárhat a világtól, másoktól, attól, hogy saját valóságomat másokéval találkoztassam. A következő formát rítusnak nevezzük. Ezek a mindennapi bejáratott formáink (köszönés, hogy vagy?,szép időnk van stb.). Fontos, hogy ilyenkor bejáratott módon kapunk és adunk másoknak figyelmet anélkül, hogy különösebb kockázatot vállalnánk. Nagy valószínűséggel tudod, hogy mi következik a te mondatod után. Sőt, a céges karácsonynak is megvan a maga bejáratott forgatókönyve. Vannak persze bonyolultabb és hosszabb rítusok is, amelyek kapaszkodót nyújtanak pl. érzelmileg nehezebb helyzetben (temetés, esküvő stb.). Némileg több figyelmet lehet adni és kapni az ún. időtöltésben. Nice time together. Egy kellemes téma (filmek, nők, ételek, nyaralás, angoloknál az időjárás stb.), amiről hosszabban és szabadabban elbeszélgethetünk. Itt már több a figyelem, céges környzetben pl. alkalmas lehet arra, hogy teszteljük, ki és mi fér bele a mindennapi társalgásba. A következő forma a tevékenység. Amikor két vagy több ember figyelme egy konkrét feladat elvégzésére irányul, legyen az munka, a nyaralás szervezése, sport vagy társasjáték. Ez már több simogatás begyűjtésére ad lehetőséget. Ezek tipikusan a folyamatra, vagy az eredményre vonatkoznak. Valamit közösen létrehozunk és ezzel elégedettek is lehetünk. Karanténban kifestjük a lakást, csinosítjuk a kertet, lefutjuk a napi penzumot. Néha ez kevés, egyszerűen több figyelemre vágyunk, de ezt nem feltétlenül tudjuk közvetlenül kifejezni. Ilyenkor jönnek a jól ismert viták, amelyek sehová sem vezetnek. Illetve jó sok figyelmet be lehet velük gyűjteni, igaz, ez inkább negatív figyelem, de tudjuk, az is jobb, mint a semmilyen. Ezt az időstrukturálási módot a TA-ban játszmának nevezzük. Ha előfordul a karanténban (vagy másutt), ne haragudj nagyon magadra, ezek természetes részei az életnek. És végül az intimitáshoz érkeztünk, amikor a másikkal nyitottan kommunikálunk, megosztjuk elményünket, érzéseinket, gondolatainkat, szükségleteinek úgy, ahogy vannak. (Ez nem ugyanaz, mint amikor jól megmondod a másiknak a magadét – ez inkább a játszmára hajaz). Az intimitás a kapcsolódásnak az a módja, amikor úgy tudom megmutatni magam a másiknak, amilyen vagyok, és ezt lehetővé is teszem neki. Mik azok a primér élmények, dühök, félelemek, örömök, igények és gondolatok, melyek manapság elérnek bennünket, és kivel tudnánk ezeket megosztani?
A piramis a rajban azt jelenti, hogy minél „lejjebb” vagyok benne, annál nagyobb kockázatot vállalok a kapcsolatban, ugyanakkor annál több figyelemhez juthatok. Neked hogyan oszlik meg a napod a különféle formák között?