Az egyik legfontosabb éhségünk az elismerésre irányul. Az elismerés egy speciális inger (ingeréhség), ami ránk vonatkozik: arra, hogy kik vagyunk, és mit teszünk. A gyermeknek a fizikai érintés iránti szükségletéből fejlődik ki. Ez később átalakul, és a nagyobb gyerekek, vagy a felnőttek már nemcsak a fizikai érintést keresik, bár erről sem mondanak le, hanem a rájuk irányuló figyelmet is elismerésnek értékelik. Kísérletileg többször igazolt törvényszerűség, hogy a negatív (kritikus, büntető) figyelem még mindig jobb, mint a semmilyen. Ezért van az, hogy a kisgyerekek (és nemcsak ők) mindent elkövetnek azért, hogy megkapják a számukra szükséges odafigyelést, és ha pozitív figyelmet nem kapnak, inkább kiprovokálják a büntetést. Ez gyermekkorában mindenkivel megtörténik, mert a szüleink dolgoznak, házimunkát végeznek stb., ezért nagy leleményességgel különféle stratégiákat fejlesztünk ki arra, hogy odafigyeljenek ránk. Később egyik-másik ilyen mintánkat felnőtt korunkban is alkalmazzuk, ha fogytán érzékeljük a környezetünk ránk irányuló figyelmét. Ilyen, amikor például egy beosztott olyan kérdéssel fordul főnökéhez, amit egy kis erőfeszítéssel már ő is tudna, vagy amikor a szülő kéretlen segítséget tukmál gyermekére, hogy csak néhány tipikus példát említsek. Itt a tartalmi kérdések másodlagos szerepet játszanak a kapcsolathoz és az egymásra irányuló figyelemhez képest.
Az elismerés iránti szükségletre adott válasz a gondoskodás. De nemcsak a kívülről kapott gondoskodás tartozik ide, hanem a magunknak adott törődés is. Mindkettő kulcsfontosságú a lelki egyensúly szempontjából. A gondoskodás a létezéssel kapcsolatos, nem olyasmi, amit ki kell érdemelni (Clarke-Dawson, 2004). Most, amikor a körülmények jelentősen változnak körülöttünk, talán még fontosabb érzékelni a saját és mások gondoskodás iránti szükségletét.
A jól adott gondoskodás egyik formája az aktív törődés, amikor érzékelem a másik jelzéseit, szükségleteit, és közvetlenül fölkínálom a segítséget, mert a másik helyzetéből adódóan nem tudná magát ellátni (pl. gyerekek, idősek, betegek). Ehhez képest a támogató törődésben felkínálom a segítséget és a másik szabadon dönt, hogy azt elfogadja vagy elutasítja. Persze nem mindig könnyű adni a feltétel nélküli figyelmet, pláne, amikor a másik próbára teszi a türelmünket. Ez döntés kérdése: a feltétel nélküli törődés pozíciójában maradok, amíg a problémás viselkedéssel foglalkozom.