16 éves fiad hazajön a suliból fél 5 körül. Pár szót váltotok, miközben mondja, hogy farkaséhes (suliban nem kajál, mert ott állítólag borzalmas az ebéd). Mondod neki, hogy a vasárnapi maradék ott van neki összekészítve a hűtőben, csak be kell tenni a sütőbe, hogy megmelegedjen. Mit csinál? Persze nem a konyhába, hanem a szobájába megy. Mit csinálsz?
A-verzió: Hagyod, hogy a gyomorsav tovább dolgozzon? Hátha megjön a kedve a melegítéshez!
B-verzió: Bemégy a konyhába és megmelegíted az ebédjét. Elvégre a gyomorsav valahol ellened is dolgozik!
Fölmész a szobájába és beszélgetsz vele. Ha igen, miről?
TA-szempontból is érdekes a helyzet. A kimondott üzenet (éhes vagyok) és a tényleges viselkedés (föl a szobába) ellentmond egymásnak. Ez duplafenekű tranzakciónak is értelmezhető: készíts nekem vacsorát, gondoskodj rólam a nélkül, hogy ezt kérnem kelljen.
Az A-verzióban, ami bizonyos helyzetben lehetne akár Felnőtt-Felnőtt-tranzakció is, a rejtett szinten érkező üzenetre „nem”-et mondunk. Némi tanító célzattal tulajdonképpen az ún. normatív Szülői viselkedéssel reagálunk.
A B-verzió a gondoskodásról szól. Ez lehetne örömteli is, de itt mégsem feltétlenül az. Saját Gyermeki énállapotodban „lázongsz” a kikényszerített cselekvés miatt. Végül is 16 éves korban már lehet tudni, hogyan kell egy sütőt biztonságosan használni! Ez a belső dac sokszor abban a hangsúlyban mutatkozik meg, ahogyan a nagyfiút a vacsora asztalhoz szólítjuk.
C-verzió: „Azt mondtad farkaséhes vagy, és most itt vagy a szobában. Hogy kell ezt érteni?”