Az egyenlősdi az emberiség nagy kísérlete. Helyesebben szólva ez a nyugati kultúra találmánya, melyet egyre kevesebb sikerrel igyekszik exportálni a világ más régióiba.
Az ember veleszületett méltósága nem új találmány. Ismeri a biblikus hagyomány és ennek nyomán a keresztény kultúra. Az embert Isten a saját képére teremtette. A középkorban az Isten előtti egyenlőség megvalósulását leginkább a túlvilágon képzelték el. A felvilágosodás korában aztán a filozófiai gondolkodás istenre vonatkoztatás nélkül is megteremtette az emberi szabadság és méltóság elméletét. Az esélyegyenlőség gondolata kreatív energiákat szabadított fel: így hamarosan az ügyesség és vállalkozó szellem lett a megkülönböztetés alapja (pl. cenzushoz kötött választójog). A szabadverseny azonban természetszerűleg veszteseket is kitermel, akik egy idő után egymásra találnak követeléseik érvényesítésében. A világháborús szörnyűségek és a diktatúrák fölött aratott győzelem ugyanakkor megerősítette a „nyugati gondolkodás” érvényességét, és az ENSZ égisze alatt immár „kötelező érvénnyel” deklarálta az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát.
Amíg a nyugati kultúra erőteljes befolyást gyakorolt a világban, önmagát a modernitás letéteményeseként prezentálva, addig ez az elv megkérdőjelezhetetlennek tűnt. Manapság azonban más modernitások is hallatják a hangjukat (pl. ázsiai-kínai, arab-iszlám, dél-amerikai, orosz stb.), részben éppen a nyugati kultúra ellenhatásaként. Retorikáikban inkább a tradíció szókincsét használják, és másképp gondolkodnak a világról, az emberről és a jövőről. Ezekben a kultúrákban az egyéni szabadság nem feltétlenül előzi meg a közösség érdekeit, a racionális megfontolások pedig sokszor háttérben maradnak pl. hitelvekkel, vélt vagy valós közösségi érdekekkel kapcsolatban.
Ez szembesít minket értékeinkkel, melyeket örök érvényűnek hittünk. Amikor okéságról beszélünk (ami a tranzakcióanalízisben az egyes ember veleszületett méltóságát jelenti, mely a létezésével, reflexiós és döntési képességével van összefüggésben), más kultúrák szülöttei gyakran konfrontálnak minket azzal, hogy ez okéság fehér, nyugati és férfias, ezáltal újfent a felsőbbrendűséget közvetíti. Itt természetesen nem a másik ember tisztelete ellen akarok érvelni, hiszen ez az érték számomra is fontos és univerzális, inkább arra a hiedelemre hívom föl a figyelmet, amely egy értéket (pl. az egyes ember értéke) tényként kezelve a valóság részének tekint. Ahelyett, hogy azt, mint értéket kínálná föl a másik ember/társadalom számára, amit el lehet fogadni, de el is lehet utasítani.