A nyári szünetben ritkábban találkozom a gyerekeimmel, mint tanév közben. Mindig vannak valahol. Egyébként nagyon jó helyeken és klassz programokon. Egyikről megérkeznek, a másikra indulnak. Szabályosan halmozzák az élményeket. És nem szeretik, amikor az én gyerekkori nyaraimról mesélek. Számukra ezek „történelem előtti idők”, mai szemmel unalmasnak és egyhangúnak tűnnek. Pedig én nem így emlékszem vissza rájuk, még akkor sem, amikor szép számmal akadtak olyan napok, amikor ki kellett találni, mit csináljak. Az elutazásos nyaralást pedig a készülődés izgalma, vagy a papírfotók utólagos nézegetése emelte ki a hétköznapokból.
Eric Berne visszavonulásnak nevezte az időtöltésnek azt a formáját, amikor nem lépünk kapcsolatba, hanem magunkkal vagyunk. Ez a fölkészülés és a reflektálás ideje. Lehet fizikai és mentális is. Ilyenkor elzárod magad az ingerek elől, helyreállítod az egyensúlyt, miután túl sok ingert kaptál, rendezed gondolataidat, a tapasztalatokat, érzéseket és szükségleteket. Ha valakinek nehezére esik visszavonulni és a tapasztalataira reflektálni, meglehet, hogy túlságosan konfrontatív lenne számára szembesülni a realitással és valódi szükségleteivel.
Ennek az ellenkezője is igaz lehet. Ha valaki túl sokat van visszavonulásban, lehet, hogy nehezére esik saját referenciakeretét másokéval találkoztatni, hiszen elkerülhetetlenül kiderülne, hogy más érvényes perspektívák is léteznek.