Sok oka lehet annak, hogy az emberek nem vesznek részt aktívan egy megbeszélésen. A hallgatás nem jelenti azt, hogy nincs mondanivalójuk. Sőt, lehet, hogy sok mondandójuk van, amit majd a meeting után osztanak meg egymással.
Clarkson a drámaháromszög kiterjesztéseként beszél a néma tanú szerepéről. Ő a szemlélő, aki tétlen marad, miközben másoknak segítségre van szüksége.
Sok szervezetben rendszeresen megtörténik, hogy a tagok fedezékbe vonulnak, elfordítják a fejüket, bűnbakot keresnek, vagy oda nem illő szarkazmussal próbálják meg oldani a helyzetet. Ezek a viselkedések gyengítik a rendszert. Erősítik a játszmát, és valójában elszívják az energiát, amire szükség lenne a célok eléréséhez.
A szemtanú tudatában van annak, hogy valami történik; de nem vállal felelősséget sem a változásért, sem a helyzet fenntartásáért. Ráadásul kifogástalanul meg tudja magyarázni, miért nem volt más választása (Nem az én problémám. Nem látom a teljes képet. Az ő dolguk. Ne ébreszd fel az alvó oroszlánt! A saját dolgommal foglalkozom. Stb.) Eközben nem veszi figyelembe, hogy igenis van lehetősége a dolgokat befolyásolni.
Valójában már azzal is részt veszünk valamiben, hogy egy csoport tagjai vagyunk. Még ha nem is teszel semmit, akkor is hatást gyakorolsz, jó vagy rossz, pozitív vagy negatív irányban. Nem lehet nem részt venni.
Clarkson szerint fontos, hogy nem minden helyzetben kell beavatkozni, és az is, hogy ilyenkor ne a Megmentő szerepből működjünk. De a beavatkozásnak előnyei is vannak! A szervezetek és csoportok profitálnak azokból a tagokból, akik autonómiájukat a rendszer érdekében használják fel. Ha energiádat annak szenteled, amit a szervezet képvisel, akkor a rendszer fokozatosan erősebbé és hatékonyabbá válik. A személyes szinten jelentkező előny ilyenkor az, hogy energiádat a problémák megoldására fordítod, ahelyett, hogy magadat emésztenéd.
Irodalom: Clarkson, P. (1987). The bystander role. Transactional Analysis Journal, 17(3): 82–87.