fbpx

Vélemények a szakemberképzésről

A képzés alapos tudást adott: sok olyan modellt és eszközt, amelyeket a gyakorlatba ültetve alkalmazhattam már résztvevőként. Azóta is sokat merítek ebből a tudásanyagból mind szervezetfejlesztéshez, mind egyéni és team coachinghoz. Sándor gondolatai, szupervízori visszajelzései hatására sokat csiszolódott a szakmai személyiségem, magabiztosabb lett a TA-s gondolkodásmódom, tisztábbak lettek a kapcsolataim. A peer csoportok elősegítették az aktuális tartalom elmélyítését, jó volt, hogy számíthattunk egymás támogatására. 
Nem utolsósorban pedig értékes emberi kapcsolatokat is hozott ez az időszak az életembe: a TA-s közösség befogadó, haladó gondolkodású tagjaival mindig szívesen találkozom. 
Nagyon köszönöm!

Szabados Andrea

Vezetői coach, tréner, szervezetfejlesztő, A-Coaching – A vezetőkkel gondolkodó. TEDxLibertyBridgeWomen társalapító és kurátor

Túlzás nélkül állíthatom, hogy a TA303-as képzés éveiben kapott gondolatok és átélt érzések alapozták meg bennem azt a szakmai kompetenciaérzetet, amellyel azóta is dolgozom. A bemutatott elméleteket mindig  azonnali “kipróbálási” lehetőséggel adta át Sándor, így azok rögtön élménnyé válhattak, szinte észrevétlenül épülhettek be a világról és önmagamról való gondolkodásomba. A peer-csoport valódi szakmai közösségként működött, de eközben rengeteget adott nekem önismereti szempontból is. 
A teljes képzésről jó szívvel állíthatom, hogy sors- és személyiségformáló tapasztalat volt minden találkozás. Köszönöm!

Elek Boga

Pszichológus

A TA 303-as három éves képzés olyan volt számomra, mintha kaptam volna egy szemüveget, amivel tisztábban látom az egyéni, csoportos és szervezeti működéseket. Sőt, még ennél is többet profitáltam, mert elkezdtem látni a mindennapok rejtett működéseit, a gondolkodásom kötöttségeit feloldotta, így az eredményességem (jobbító hatásom) mind a szakmai, és a magánéletben is növekedett. A legjobb az volt, hogy szakmában profi előadókkal, trénerekkel és csoporttársakkal találkozhattam, akiktől sokat tanultam, így számomra ez a képzés magasabb értéket képvisel, mint egy egyetemi végzettség. Köszönöm!

Kovács Balázs

HR konzultáns, együttműködés-fejlesztési partner

A TA303-as képzés olyan szemléletet, modelleket ad, amelyek segítségével rá tudok nézni a saját működésemre, kapcsolataimra. Jobban meg tudom érteni adott helyzetekben a reakcióimat, ami választási lehetőséget nyit arra, hogy hogyan csináljam legközelebb. Szakemberként pedig keretrendszereket adott csoportok, csapatok, szervezetek helyzetfelméréséhez. Ezáltal hatékonyabban tudom őket kísérni abban, hogy tudatosítsák viselkedési és kommunikációs mintáikat. Megerősítsék azokat a működési módokat, amik hasznukra válnak és szabadon változtathassanak azokon, amelyek már kevésbé szolgálják őket, céljaikat. A program során kapott szupervízió önismereti fókusza mellett támogatott abban is, hogy hogyan tudom a gyakorlatban alkalmazni a TA-s modelleket. Köszönöm szépen!

Benkő Brigitta

szervezetfejlesztő, coach (PCC), tréner

A TA 101 és 202 elvégzése mögött a motivációm elsősorban a saját életem és személyes kapcsolataim megértése, megkönnyítése volt. A TA 303 lehetőség arra, hogy a TA ismereteimet professzionális szintre fejlesszem, mintha a szabad szemmel történő megfigyelés után mikroszkópon keresztül vizsgálnám a dolgokat.  Olyan eszközöket adott a kezembe, amellyel a munkám során  értelmezni, keretezni, strukturálni tudom az átláthatatlannak tűnő, szövevényes helyzeteket, kapcsolatokat és szervezeti dinamikákat.  Vezetőként a felnőtt tudatosságnak egy olyan minőségét élem meg általa, amivel stabil és kiegyensúlyozott tudok lenni a legembertpróbálóbb helyzetekben is. A képzés tartalmi elemei (a műhelymunka, peer csoport, szupervízió, esettanulmány) és Sándor személye nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy ez az újabb és újabb perspektívákat nyitó szakmai mélyülés megtörténhessen.   

Lengyel Judit

HR-vezető

Mit adott a képzés?
Egyre többször kapom magam azon, hogy visszaköszönnek a képzésen tanult fogalmak, egyre többször felismerek helyzeteket, amiket tudok máshogy befejezni. Ha úgy tetszik, nagyobb rálátást, mozgásteret, éberséget, eszközöket kaptam a TA képzéstől.
A 303C képzés engem a TA alapok fontosságához vitt vissza, azokhoz a fogalmakhoz, amik olyan magától értetődőeknek tűnnek, de talán nem is értettem, mit tartalmaznak.
A képzés során „aha élményeket”, rádöbbenéseket és személyes megtapasztalásokat kaptam. Csoportmunkáink során megtapasztaltam az „oké vagyok és oké vagy” erejét.
A TA képzés során legtöbbet a saját élményeim feldolgozása, az önmagamra való reflektálás gyakorlása, a csoportmunka, csoporton belül a saját működésem megfigyelése, a csoportdinamika észlelése, megélése és visszajelzése jelentett. A képzésen megélhettem a tudatosság fontosságát, mind a csoport, mind az egyéni szintemen, mind az oktató részéről. A szerződés fogalmának tisztázását és fontosságának belátását kaptam – saját magammal, a képzéssel, de kitágítva, a szerződés fontosságát mindennel és mindenkivel kapcsolatban, akivel csak kapcsolatba kerülök. A képzésen tanultak, megélt élmények lassan szivárognak át a mindennapi életem legszélesebb rétegeibe. Magánéletemben, párkapcsolatomban,  családi rendszeremben, szervezetekben való működésembe megélt mintázataimat tudom mihez kötni, és ezáltal nagyobb autonómiával tudok működni minden életterületemen.
Személyesen jólesett, hogy a képzés hosszúsága és intenzitása időt biztosít megélni, feldolgozni, átszűrni magamon a kapott élményeket, ez a módszertan nem egy hétvégés tanfolyam. A képzés tartalmaz szuperviziós alkalmakat, amik a képzés meghatározó élményeivé váltak számomra.

Antal Sándor képzése világosan strukturált, gazdag tartalommal felépített, rendszerezett tudásbázis. Mindez kiegészítve a behozott saját élménnyel és tapasztalással olyan egyéni tanulási élménnyé tud válni, aminek elemei valóban fraktálszerűen visszaköszönnek mind a saját önismereti fejlődésben, mind a személyes kapcsolatokban, mind a munkahelyi szituációkban. Sándor nem egy megúszós, könnyű képzésre hív, amit egyszerűen ki lehetne pipálni. Ebbe valóban érdemes beleengedned magad, a biztonságot a módszertani rendszer, a keretrendszer biztosítja. Antal Sándor, mint csoportvezető képes mindvégig tartani a felnőtt – felnőtt keretrendszert, aminek egyértelműsége és tisztasága rendkívül megnyugtató és biztonságos élmény.

Vida Zoltán

Antal Sándor

Képző és szupervizor tranzakcióanalitikus

(TSTA-O)

+36 1 783 4640

+36 20 368 7628