A minap a menzán az egyik ételkiadó ezt mondta a vendégnek, aki éppen a sorban állt: „Várjon, hátramegyek, és megnézem!”, és már indult is. Mire a vendég így válaszolt: „Hagyja csak, azért ne fáradjon!” Hogy is van ez? Mit jelent az „azért”? Mármint értem? Nem érem meg a fáradságot? Hogy valaki odafigyel rám, és tesz értem valamit?
Születésénél fogva minden ember vágyik a másik figyelmére. Éppen azáltal éli meg saját létezését, cselekedeteinek fontosságát, hogy mások ezt észlelik és visszajelzik neki. Ez létfontosságú az egészséges lelki fejlődéshez. A meghallgatástól az elismerő szavakon át a büntető fegyelmezésig számtalan módja létezik annak, ahogyan mások figyelme ránk irányul. Gyermekként, ha nem kapunk elég figyelmet, inkább rosszalkodunk, mert a negatív figyelem is jobb, mint a semmilyen. A fenti példában viszont egy gondoskodó, pozitív figyelmet kaphatott volna valaki, amit lényegében visszautasított. Hogy is van ez?
Claude Steiner szerint a társadalmi normák gyakran azt közvetítik, hogy a másik ember figyelmének az elfogadása veszélyes lehet: Vigyázz, mert adós maradsz! Lehet, hogy manipulálnak! Óvakodj a cukrosbácsitól! Ha ez az üzenet gyakran érkezik számunkra fontos személyektől, szűrőként beépül a visszajelzésekkel kapcsolatos működésünkbe, és később akadályozza mások pozitív, gondoskodó odafigyelésének elfogadását.
E szűrő létezésének egy mindennapos példája, amikor valakit megdicsérnek, de ő nem tudja az elismerést közel engedni magához. „Szóra sem érdemes.”, „Nem is volt ez olyan jó.”, „Jobban is csinálhattam volna!”, vagy egyszerűen csak hallgat, mintha nem is mondtak volna neki semmit.
A jó hír az, hogy ezen lehet és érdemes változtatni. Az elismerés elfogadása odafigyelés és gyakorlás kérdése. És nemcsak a lelki egyensúlynak tesz jót, hanem a kapcsolat minőségét és értékét is csodálatosan befolyásolja!