Szerző: Antal Sándor | júl 12, 2020 | Egyéb, TA basics
„Egyszerű, de nem könnyű.”
A tranzakcióanalízisben van néhány tipikus kulcsfogalom, amely egyrészt különbözik sok más pszichológiai módszertől és iskolától, másrészt amelyeket újra és újra alkalmaznak a gyakorlatban és a tranzakcióanalízist ismerők egymás közti kommunikációjában. Ezek a fogalmak, hogy a tranzakcióanalízis megalapítóját Eric Berne-t idézzük, „egyszerűek, de nem könnyűek”, tehát első pillantásra egyszerűen és könnyen érthetőek, mögöttük azonban nagy mélység és dinamika rejlik.
Ismerj meg itt néhányat közülük!
Az én-állapot modell
A tranzakcióanalízis magva az a megfigyelés, hogy felnőtt emberek nem mindig felnőtt emberre jellemző magatartással kommunikálnak és cselekszenek, hanem olykor egy gyermek pozíciójából is – a gyermekéből, akik egykor voltak – vagy szülőfigurák pozíciójából – azokéból a szülőkéből, akikkel gyerekként együtt éltek. Ezen a megfigyelésen alapul a tranzakcióanalízisben elterjedt én-állapot modell. Ez három én-állapotból áll: Gyermek-én, Felnőtt-én és Szülő-én. Minden én-állapot megjelenít egy gondolatokból és érzelmekből álló rendszert, amelyből egy bizonyos magatartás ered. Az én-állapot modell segítségével értik meg és magyarázzák a tranzakcióanalitikusok a személyiség struktúráit és az emberek közti kommunikáció és cselekvés formáit. Az én-állapot modell ábrázolása három egymás fölé rendelt kör alakjában világszerte a tranzakcióanalízis jelképe és márkajele lett.
Tranzakciók
Ha emberek lépnek egymással kapcsolatba, kicserélik közléseiket, üzeneteiket. Beleadják a beszélt nyelvet és a testüket, egyaránt használnak szavakat, gesztusokat, mimikát. Ezeket az emberek közti találkozásokat és interakciókat tranzakcióként definiálják. Embereket „olvasni” és érteni, belehelyezni őket egy élettörténet és a mindenkori szituációs viszony jelentés-összefüggésébe, ez tartozik a tranzakcióanalízis központi kompetenciájához és művészetéhez. A tranzakciók elemzése emellett abból az elképzelésből indul ki, hogy minden ember folyvást a három én-állapot egyike szerint cselekszik. Hogy melyik szerint, ez egyedül az ő dolga. A TA beavatkozásának egyedüli célja az emberek támogatása, hogy lehetőleg minél nagyobb tudatosságra jussanak el tranzakcióikban. E tekintetben a tranzakcióanalízist az önirányítás modelljeként is jelölhetjük.
Sorskönyv
A tranzakcióanalízis egy további fontos kulcsfogalma a sorskönyv. A tranzakcióanalízis abból indul ki, hogy minden ember eltervezte gyerekkorában a saját élettörténetét, a sorskönyvét. Ez a történet olyan, mint egy teljesen személyes színdarab: kezdete, közepe és vége van, és saját „dramaturgiával” is rendelkezik. Az alapokat a legkorábbi években fejleszti ki az ember. Hét éves korára kész van ennek a történetnek a terve. A sorskönyv a felnőtt embereknél legtöbbször nem tudatos, mégis úgy irányítják az életüket, hogy illeszkedjék a sorskönyvükhöz. A személyes sorskönyv elemzése a TA támogatásával segíthet az embereknek rátalálni, miért sodorják magukat nehézségekbe „anélkül, hogy észrevennék”, és milyen lehetőségeik vannak az ezekből eredő problémák megoldására.
Autonómia
Egy felnőtt embert állandóan az a kihívás éri: vizsgálja felül és újítsa meg stratégiáit ahhoz, hogy győzhessen az életben – és boldog legyen. A tranzakcióanalízis eszközei arra szolgálnak, hogy ösztönözzék és alakítsák ezeket a változtatási és tanulási folyamatokat. A cél a lehető legnagyobb autonómia elérése. A tranzakcióanalízis nyelvén az autonómiához tartozik az éber tudatosság, a spontaneitás és az intimitásra, tehát a valódi közelségre való képesség. Az autonómia megmutatkozik például abban, hogy a tranzakciók megfelelőek-e a mindenkori szociális kontextusban. A TA autonómia-fogalmának alapja az a meggyőződés, hogy az emberek képesek felelősséget vállalni a saját magatartásukért és érzéseikért. Ez azt jelenti, hogy minden ember képes változni. Ennek a feltétele egy döntés új út, új érzések, új magatartásformák kipróbálásának irányába.
Szerző: Antal Sándor | jún 22, 2020 | Egyéb, TA professional
Aaron Antonovszky (1923-1994), amerikai születésű, később Izraelben élő orvos-szociológus volt. Az akkoriban erősen betegségközpontú orvostudománnyal szemben az egészség feltételeit kutatta, és alkotta meg a szalutogenezis (1979) modelljét, ami a testi-lelki ellenálló képesség, a sikeres megküzdés stratégiáját foglalja össze. Antonovszky ezt koherenciaérzésnek nevezte, ami azt jelenti, hogy az ember harmóniában van önmagával. A koherencia érzése három meggyőződésből keletkezik:
- a világ rendezett és megérthető, a helyzetek és problémák összefüggései magyarázhatóak,
- egy adott helyzettel meg tudunk birkózni, ehhez vannak erőforrásaink, amelyeket mozgósíthatunk, és képesek vagyunk befolyásolni a dolgokat,
- az életnek van értelme, és érdemes a dolgokkal foglalkozni, mert az élet izgalmas és lelkesítő lehet.
A tranzakcióanalízisben a személyes autonómia fogalmával írjuk le azt az állapotot, amelyben az ember képes magának biztonságot teremteni (védelem), lehetővé tenni a változást (engedély) és erőforrásait mozgósítva növekedni (hatóerő). Lásd még: Reziliencia és okéság
Szerző: Antal Sándor | jún 1, 2020 | Egyéb
„Újraindítás szükséges!”
Manapság ezt sokszor halljuk. De mitől függ ennek a sikere és hogyan lehetséges?
Ezt a képességünket ma leginkább a reziliencia szóval írjuk le. A szó a latin „resilio”-igéből származik, ami körülbelül „visszabillenést” jelent. Manapság az ellenálló képesség, terhelhetőség, kitartás, rugalmasság kifejezéseket használjuk. A reziliencia leírja az ember azon képességét, hogy felépítse az önbizalmát és megőrizze a belső egyensúlyt annak érdekében, hogy tartós sérülés nélkül ellenálljon a nyomásnak vagy a stressznek, akár válsághelyzetekben, akár azok után.
Abból a felfogásból indulunk tehát ki, hogy az ember alapállapota a testi-lelki-szellemi egészség. Amikor stressz ér bennünket vagy nyomás alatt vagyunk, megvan a képességünk arra, hogy ebből újra és újra fölálljunk.
A reziliencia alapjait gyermekként szerezzük meg a környezetünkkel való kölcsönhatások során. Hogy a reziliens működés milyen mértékben alakul ki, az attól függ, hogy a védelem faktorai milyen viszonyban vannak a kockázati tényezőkkel, vagyis egy kisebb-nagyobb gondolati zavarnál, érzelmi, fizikai sérülésnél a gyermeknek milyen eszközei vannak arra, hogy vigasztalódjon.
Ilyen, a rezilienciát segítő tényezők például
- egy stabil és érzelmileg pozitív kapcsolat legalább egy gondozóval, amelynek alapján a gyermek biztonságos kötődési mintát alakíthat ki,
- pozitív példaképek, szerepmodellek a konstruktív problémamegoldáshoz és a közösségi aktivitáshoz,
- pozitív kapcsolatok és barátságok, valamint
- pozitív tapasztalatok az oktatási intézményekben.
Látható tehát, hogy a reziliencia nem elsősorban az anyagi jóléttel van összefüggésben, inkább a kapcsolati biztonság játszik jelentős szerepet. A kapcsolati biztonság pedig most is megteremthető, hiszen egy fejleszthető képességről van szó. Nem egyszerűen az asszertív kommunikációra gondolok, hanem egy olyan kapcsolat kiépítésére, amelyben minkét fél fontos, értékes, megbecsülésnek örvend és nyitott arra, hogy közösen találjon megoldásokat a fölvetődő problémákra. Ezt hívja a tranzakcióanalízis oké-oké-kapcsolatnak.
Szerző: Antal Sándor | ápr 29, 2020 | Egyéb
Az előzőekben általánosságban beszéltem az ember struktúraéhségéről, itt ennek egy specifikus, ám annál izgalmasabb módját, az idő társas strukturálását mutatom be. Ez arról szól, hogyan alakítjuk a rendelkezésre álló időt: a napot, a hetet, az évet, az életet. Berne ebben a modellben összekapcsolja a struktúra iránti igényünket a figyeleméhséggel.
Az időstrukturálás egyik módja a visszavonulás. Ez azt jelenti, hogy nem lépek kapcsolatba másokkal (még akkor sem, ha ugyanabban a karanténban éljük a mindennapokat). A visszavonulás alkalmat ad a pihenésre, feltöltődésre, a gondolatok és élmények rendezésére is. Ugyanakkor el is zárhat a világtól, másoktól, attól, hogy saját valóságomat másokéval találkoztassam. A következő formát rítusnak nevezzük. Ezek a mindennapi bejáratott formáink (köszönés, hogy vagy?,szép időnk van stb.). Fontos, hogy ilyenkor bejáratott módon kapunk és adunk másoknak figyelmet anélkül, hogy különösebb kockázatot vállalnánk. Nagy valószínűséggel tudod, hogy mi következik a te mondatod után. Sőt, a céges karácsonynak is megvan a maga bejáratott forgatókönyve. Vannak persze bonyolultabb és hosszabb rítusok is, amelyek kapaszkodót nyújtanak pl. érzelmileg nehezebb helyzetben (temetés, esküvő stb.). Némileg több figyelmet lehet adni és kapni az ún. időtöltésben. Nice time together. Egy kellemes téma (filmek, nők, ételek, nyaralás, angoloknál az időjárás stb.), amiről hosszabban és szabadabban elbeszélgethetünk. Itt már több a figyelem, céges környzetben pl. alkalmas lehet arra, hogy teszteljük, ki és mi fér bele a mindennapi társalgásba. A következő forma a tevékenység. Amikor két vagy több ember figyelme egy konkrét feladat elvégzésére irányul, legyen az munka, a nyaralás szervezése, sport vagy társasjáték. Ez már több simogatás begyűjtésére ad lehetőséget. Ezek tipikusan a folyamatra, vagy az eredményre vonatkoznak. Valamit közösen létrehozunk és ezzel elégedettek is lehetünk. Karanténban kifestjük a lakást, csinosítjuk a kertet, lefutjuk a napi penzumot. Néha ez kevés, egyszerűen több figyelemre vágyunk, de ezt nem feltétlenül tudjuk közvetlenül kifejezni. Ilyenkor jönnek a jól ismert viták, amelyek sehová sem vezetnek. Illetve jó sok figyelmet be lehet velük gyűjteni, igaz, ez inkább negatív figyelem, de tudjuk, az is jobb, mint a semmilyen. Ezt az időstrukturálási módot a TA-ban játszmának nevezzük. Ha előfordul a karanténban (vagy másutt), ne haragudj nagyon magadra, ezek természetes részei az életnek. És végül az intimitáshoz érkeztünk, amikor a másikkal nyitottan kommunikálunk, megosztjuk elményünket, érzéseinket, gondolatainkat, szükségleteinek úgy, ahogy vannak. (Ez nem ugyanaz, mint amikor jól megmondod a másiknak a magadét – ez inkább a játszmára hajaz). Az intimitás a kapcsolódásnak az a módja, amikor úgy tudom megmutatni magam a másiknak, amilyen vagyok, és ezt lehetővé is teszem neki. Mik azok a primér élmények, dühök, félelemek, örömök, igények és gondolatok, melyek manapság elérnek bennünket, és kivel tudnánk ezeket megosztani?
A piramis a rajban azt jelenti, hogy minél „lejjebb” vagyok benne, annál nagyobb kockázatot vállalok a kapcsolatban, ugyanakkor annál több figyelemhez juthatok. Neked hogyan oszlik meg a napod a különféle formák között?
Szerző: Antal Sándor | ápr 4, 2020 | Egyéb
A harmadik éhségünk az ingeréheség és az elismeréséhség mellet Eric Berne szerint a struktúra utáni éhségünk. Ez a tájékozódási pontok és keretfeltételek iránti szükségletünket jelenti. Ilyenek pl. a rend, a minőség kritériumai, a tervek, feladatok, munkaköri leírások, és minden, ami segíti az időnk és az életünk megfoghatóvá tételét. A struktúraéhség a biztonság iránti igényünkkel van összefüggésben. Ha túl sok a struktúra, az merevséghez, rugalmatlan szigorhoz vezethet. A túl kevés struktúra elhanyagoltságot, kiszolgáltatottságot eredményez. Amikor kevés a struktúra, az ember energiája nagy részét a megfelelő stabilitás megteremtésére fordítja.
Az iskola nálunk tipikusan sok struktúrát ad a gyerekeknek. Amikor „digitális oktatás” kezdődik, akkor egyszer csak légüres térbe kerülnek: az első örömujjongást (nem kell járni iskolába) hamar felváltja a zavartság, a káosz érzése. Ilyenkor az online elküldött feladatok tömkelege szerintem nem ad elegendő struktúrát, inkább az ingerek számát növeli, és sokszor kontraproduktív. Nálunk jó visszhangja volt a kanban-táblának post-itekkel (to do | doing | done), ami átláthatóvá teszi a napot, és segít követni az előre haladást. A belső struktúra megteremtése a szülők által közvetített külső struktúrából (gondoskodás, tanítás, szabályok) történik. Ez kezdetben sok figyelmet és energiát kíván a szülőktől (vezetőtől), de a világos és következetes struktúra erőt, biztonságot és szabadságot ad, és lehetővé teszi a készségek kibontakozását.
A struktúra a határokkal van összefüggésben, hogy az ember biztonságosan jusson ingerekhez és elismeréshez. Amikor megfigyelik a gyerekek játékát bekerített és bekerítetlen területen, azt tapasztalják, hogy ahol van kerítés, ott a gyerekek kihasználják az egész teret, ahol nincs, ott kerülik a terület szélét, és szűre szabják játékterület.
A struktúra egyik legfontosabb része az, ahogyan a számunkra rendelkezésre álló időt strukturáljuk. Ez következik hamarosan…
Szerző: Antal Sándor | márc 27, 2020 | Egyéb
Az egyik legfontosabb éhségünk az elismerésre irányul. Az elismerés egy speciális inger (ingeréhség), ami ránk vonatkozik: arra, hogy kik vagyunk, és mit teszünk. A gyermeknek a fizikai érintés iránti szükségletéből fejlődik ki. Ez később átalakul, és a nagyobb gyerekek, vagy a felnőttek már nemcsak a fizikai érintést keresik, bár erről sem mondanak le, hanem a rájuk irányuló figyelmet is elismerésnek értékelik. Kísérletileg többször igazolt törvényszerűség, hogy a negatív (kritikus, büntető) figyelem még mindig jobb, mint a semmilyen. Ezért van az, hogy a kisgyerekek (és nemcsak ők) mindent elkövetnek azért, hogy megkapják a számukra szükséges odafigyelést, és ha pozitív figyelmet nem kapnak, inkább kiprovokálják a büntetést. Ez gyermekkorában mindenkivel megtörténik, mert a szüleink dolgoznak, házimunkát végeznek stb., ezért nagy leleményességgel különféle stratégiákat fejlesztünk ki arra, hogy odafigyeljenek ránk. Később egyik-másik ilyen mintánkat felnőtt korunkban is alkalmazzuk, ha fogytán érzékeljük a környezetünk ránk irányuló figyelmét. Ilyen, amikor például egy beosztott olyan kérdéssel fordul főnökéhez, amit egy kis erőfeszítéssel már ő is tudna, vagy amikor a szülő kéretlen segítséget tukmál gyermekére, hogy csak néhány tipikus példát említsek. Itt a tartalmi kérdések másodlagos szerepet játszanak a kapcsolathoz és az egymásra irányuló figyelemhez képest.
Az elismerés iránti szükségletre adott válasz a gondoskodás. De nemcsak a kívülről kapott gondoskodás tartozik ide, hanem a magunknak adott törődés is. Mindkettő kulcsfontosságú a lelki egyensúly szempontjából. A gondoskodás a létezéssel kapcsolatos, nem olyasmi, amit ki kell érdemelni (Clarke-Dawson, 2004). Most, amikor a körülmények jelentősen változnak körülöttünk, talán még fontosabb érzékelni a saját és mások gondoskodás iránti szükségletét.
A jól adott gondoskodás egyik formája az aktív törődés, amikor érzékelem a másik jelzéseit, szükségleteit, és közvetlenül fölkínálom a segítséget, mert a másik helyzetéből adódóan nem tudná magát ellátni (pl. gyerekek, idősek, betegek). Ehhez képest a támogató törődésben felkínálom a segítséget és a másik szabadon dönt, hogy azt elfogadja vagy elutasítja. Persze nem mindig könnyű adni a feltétel nélküli figyelmet, pláne, amikor a másik próbára teszi a türelmünket. Ez döntés kérdése: a feltétel nélküli törődés pozíciójában maradok, amíg a problémás viselkedéssel foglalkozom.