Szerző: Antal Sándor | febr 16, 2025 | TA basics
A főnököm nem foglalkozik velem! A férjem nem figyel rám! A tanár soha nem dicsér meg! Ezek a mondatok a hiányainkról szólnak. Csalódottak vagyunk, mert fontos nekünk a másik figyelme és elismerése, amit adott esetben nem kapunk meg. Ugyanakkor a fenti mondatok gyakran tartalmaznak egy mögöttes hiedelmet, miszerint tilos elismerést kérni. Ha a „Főnököm soha nem dicsér meg!” típusú kijelentésre fölteszel egy kérdést: „Miért nem kéred tőle?”, sokszor efféle válasz érkezik: „Az nem olyan, mintha magától adná!”, vagy „Hát, ha már kérni kell, akkor annak mi értéke van?!”. Pedig Claude Steiner szerint a másik ember figyelmének aktív kérése az egyik legfontosabb érzelmi kompetencia, és a kérésre adott szabad válasz a kapcsolódás egyik leghitelesebb formája.
Szerző: Antal Sándor | febr 11, 2025 | Egyéb, TA basics
Angyalka sírva jön haza az iskolából. Szaktanári, mert zavarja az órát. Egyértelmű, hogy a helyettesítő tanárnak elgurult a gyógyszer – angyalka nem az a „zavaró” típus. És most jön a lényeg: benned viszont ott sorakozik minden korábbi apró zavar, amiért nem szóltál. A TA-ban ezt zsetongyűjtésnek nevezzük. Kisebb bosszúságok, amiket aktuálisan lenyelsz, persze mindig jó okkal. Magyarázatok: „rossz napja van a másiknak”, „az alapvető dolgok rendben vannak”, „most nem alkalmas a helyzet”, „a rendszeren úgy sem tudok változtatni” stb. Ezek a negatív érzelmek (a TA-ban ún. helyettesítő érzések) hajlamosak arra, hogy összegyűljenek, és együtt jelentkezzenek újra, persze sokkal nagyobb intenzitással, mint egyenként. Az ideális az lenne, ha minden zavart jeleznél, és nem engednéd tovább a helyzetet. A reális pedig az, hogy amikor valamiért nem jelzel (pl. az erős indulat okán), akkor is tudod, hogy ezt érdemes rövidesen szóvá tenned. Például: „Tisztelt Tanár úr! Kérem, szíveskedjen megvilágítani a szaktanári figyelmeztetés körülményeit, mivel ez nem volt számomra követhető!”
Szerző: Antal Sándor | nov 26, 2024 | TA basics
Szorgalmasan gyűjtögettél és elérkezett az idő, hogy hozzájuss valami nagyszerű dologhoz! Már az apró bélyegek ragasztgatása is felcsillanja a reményt, hogy itt valami nagy dolog készül, legyen az a benzinkútnál vagy a hipermarketben.
A tranzakcióanalízisben (TA) ezt a jelenséget bélyeg-, vagy zsetongyűjtésnek nevezzük, és azt értjük alatta, amikor valaki rossz érzéseket halmoz fel. Ezzel a gyűjteménnyel az illető belső igazolást szerez ahhoz, hogy gyűjteményét később kisebb-nagyobb bosszúállásra tudja beváltani. Ez a „zsetongyűjtés” felelős az egymás közötti rossz kapcsolatokért, mivel mérgezi a légkört és folyamatosan súrlódásokhoz vezet.
A raktárvezető egyik este észreveszi, hogy a raktár még mindig koszos, pedig utasítást adott, hogy naponta seperjék fel. De nem szól semmit a raktárosnak, mivel arra gondol, hogy aznap eleve sok volt a munka. Másnap egy rendezetlen polcot lát a műhelyben, ami szintén apró bosszúságot okoz, de végül megtalálja, amit keres. Végül ezt is szó nélkül hagyja, remélve, hogy a bevezetett önellenőrzés majd segít. A helyzet azonban a következő reggelen sem változik, és amikor este megbotlik egy földön heverő szerszámban, haladéktalanul megszidja a raktárvezetőt: „Ebből a kuplerájból most már elég! Itt soha nincs rend! Ezt nem tűröm tovább!”
A vezető napokon át csak ragasztotta a bélyegeket a gyűjteményébe, ami végül betelt, és ezt a raktárvezetőnél váltotta be. Eddig tartotta a száját, tárolta a haragját, míg végül túlcsordult a pohár. A raktáros nem is érti felettese reakcióját, hiszen ő pusztán az aznap a földön hagyott szerszámot látja. Magában azt gondolja: „Vajon miért háborodik fel egyáltalán? Különben itt nem szoktak a szerszámok a földön heverni? Mire ez a nagy felhajtás?” Így mindketten dühösek, és érthető, hogy a raktárban már nem megfelelő a légkör.
Szerző: Antal Sándor | okt 28, 2024 | TA basics
Végre itt a hétvége! Sőt szünet van az iskolában! Ki is lehetne engedni, amikor észbe kapsz, hogy a szülőket meg kellene látogatni. Veszel egy nagy levegőt és megharcolod a többiekkel, amit ilyenkor kell, s a család már robog is vidékre. … Kinyílik a szülői ház ajtaja, s hallod az epés megjegyzést: „De jó, hogy jöttetek – már nem is gondoltuk, hogy ez megtörténik!”, vagy „Hát idetévedtetek végre szegény öreg szüleitek házába?!”, esetleg „Na, még jó, hogy felismerem az unokáimat, olyan nagyra nőttek ennyi idő alatt!”. Az antré azonnal remek hangulatot teremt, így elgondolkodhatsz azon, miért is nem jössz gyakrabban. Még ha egy fájdalmas mosollyal vagy humoros megjegyzéssel sikerül is elütni a szülői fogadtatást, ez természetesen nem növeli a vágyat az efféle látogatásokra. Megszenvedi a kapcsolat és a találkozás egyre inkább olyan nyűg, amit senki sem vár.
Ez a szülők és felnőtt gyerekeik között elég gyakori dinamika, ami a szemrehányásban csúcsosodik ki: „Soha nem jelentkezel!” Ha a szülők annak idején nagyon belefeledkeztek a szülői szerepükbe, és elhanyagolták a saját baráti körüket, akkor hiányoznak a társas kapcsolataik, miután a gyerekek elköltöztek otthonról. Ezt a hiányosságot kellene a gyerekeknek a lehető leggyakoribb látogatásokkal és hívásokkal pótolniuk. A különben még fitt szülők a szegény magányos áldozati helyzetébe csúsznak, és a gyermekeik által akarnak menekülni. Ezért sosem elégedettek a látogatások és telefonhívások gyakoriságával. És mivel elégedetlenek, nem fejezik ki örömüket, amikor végre meglátogatják vagy felhívják őket, hanem többnyire már akaratlanul is szemrehányó áldozatként, vagy egyenesen üldözőként fogadják a gyerekeket.
A változtatás kulcsa, ha a gyerekek megszabadulnak a belső kötelességtől, miszerint nekik kell szüleik szórakoztatásáról gondoskodniuk. Ehhez bátorságra van szükség, hogy nyílt párbeszédet folytassunk a szülőkkel, és világosan megmondjuk nekik, hogy csak akkor jövünk, ha mi magunk is akarjuk. Ez talán könnyebb, ha felismered, hogy végső soron a szülők az igazi vesztesei ennek a játszmának. Ha ugyanis engedsz a nyomásnak, azzal a szülők passzív viselkedését is támogatod. Ha a fiad vagy a lányod mindig eljön hozzád, neked nem kell erőfeszítéseket tenned, hogy te magad alakíts ki megfelelő társas kapcsolatokat.
Mennyire más lenne a helyzet, ha a szülőknek sikerülne lemondaniuk a követeléseikről! Ha felismernék, hogy a gyerekeket nem szabadna a saját barátságaik helyettesítésére használni! Akkor kiszállhatnának a játszmából, és ahelyett, hogy burkoltan szemrehányásokat tennének a gyermekeiknek, őszinte örömmel fogadhatnák őket. Az őszinte öröm sosem hatástalan. Így a kötelesség újra azzá válhat, aminek lennie kellene: olyan emberek találkozása, akik szeretik egymást, és akiket sok közös dolog köt össze. S ha tudod, hogy a szüleid mennyire örülnek a látogatásnak vagy a telefonhívásnak, az növeli a saját örömödet, és te is élvezheted a szüleiddel való kapcsolattartást.
Szerző: Antal Sándor | okt 10, 2024 | TA basics
A szerencsétlenség szereti és igényli a társaságot. „Jó móka” együttérzést és szánalmat gyűjteni, vagy haragot és csalódást lobbantani anélkül, hogy ténylegesen és közvetlenül foglalkoznod kellene vele.
„Hát nem borzasztó, ami ebben a lakóházban, üzletben, projektben, cégnél, városban, országban stb. történik? Erről azért elég sokáig lehet beszélni. Ebben jók vagyunk, talán kulturális meghatározottságunk okán is. A téma pedig változatos, szinte bármi alkalmas. A játszma játszható az Üldöző és az Áldozat szerepéből is. Leggyakrabban pedig időtöltés, tehát nincs komplementer szerep és átkapcsolás sem. Néha azonban hajlamos játszmává fejlődni.
Ha új vezetőként vagy munkatársként kerülsz egy csoportba, ahol folyamatosan panaszkodnak és kedvetlenek, nincs könnyű dolgod. A tipikus csapdák ilyenkor:
- Ha megfogod a munka végét, akkor magaddal ugyan összhangban maradsz, de a csoportban tiéd a Fekete Péter.
- Együtt nyafogsz, amivel szimpatikus leszel a csoportban, de nem haladsz a munkával.
- Kifelé alkalmazkodsz, de a saját utadat járod. Az állandó szerepváltás hosszabb távon elég megerőltető, és meghasonláshoz vezet.
A pacing elkerülhetetlen, ha később hatni akarsz. Muszáj együtt játszanod, különben kívülálló maradsz. A játszma lényege ugyanis a „közösség” létrehozása és fenntartása. Ha viszont sikerül úgy kapcsolódnod, hogy közben megőrzöd a pozitív hozzáállásodat, akkor a legfontosabb lépést már megtetted és kint vagy a játszmából. Jöhet a témaváltás, amely elegáns átmenetet jelent egy másik témára, amely több lehetőséget kínál. „A termék valóban drága, de lehetővé teszi a belépést egy másik piaci szegmensbe. Ez azért nem rossz!” A fókusz itt a nélkül változott meg, hogy az odatartozást rombolta volna. Ez itt kulcstéma. Mert a panaszkodásban ott van a kapcsolati energia, ami ügyes fókuszváltással olyan célt találhat magának, ami minden érintett számára ígéretesebbnek tűnik.
Bevezetés a tranzakcióanalízisbe. TA 101
Szerző: Antal Sándor | okt 2, 2024 | Egyéb, TA basics
Otthon majdnem kész vagy a napi munkáddal, amikor …
- Szerinted melyiket vegyem föl az esti partira? A pirosat vagy a zöldet?
- Szerintem a pirosat.
- A zöld nem áll jól?
- Nagyon jól áll az is, csak kérdezted, hogy melyiket.
- Inkább a zöldet veszem föl.
- Persze! Nekem mindegy.
- Szóval téged nem is érdekel! Szeretsz még egyáltalán?
Az autonómia ugrás a semmibe. Döntést jelent választási lehetőségek között. Ez mindig a komfortzóna elhagyásával jár. Ha nem lenne két „ünneplőd”, föl sem merülne a kérdés. Csakhogy tele vagyunk alternatívákkal.
A döntéstámogatás itt a másik kísérését jelenti optimális hatásfokkal: struktúrát adni vagy törődést, együttműködni, vagy természetes módon megmutatni magadat. Hogy a kapcsolat érdekében mikor melyiket és hogyan használod, ahhoz nyújt hatékony segítséget a Funkcionális Fluencia modell. Arról szól, hogy gördülékenyen működő személyközi kapcsolatokat alakítsunk ki azért, hogy elérjük azt, ami igazán fontos.
