Szerző: Antal Sándor | febr 11, 2025 | Egyéb, TA basics
Angyalka sírva jön haza az iskolából. Szaktanári, mert zavarja az órát. Egyértelmű, hogy a helyettesítő tanárnak elgurult a gyógyszer – angyalka nem az a „zavaró” típus. És most jön a lényeg: benned viszont ott sorakozik minden korábbi apró zavar, amiért nem szóltál. A TA-ban ezt zsetongyűjtésnek nevezzük. Kisebb bosszúságok, amiket aktuálisan lenyelsz, persze mindig jó okkal. Magyarázatok: „rossz napja van a másiknak”, „az alapvető dolgok rendben vannak”, „most nem alkalmas a helyzet”, „a rendszeren úgy sem tudok változtatni” stb. Ezek a negatív érzelmek (a TA-ban ún. helyettesítő érzések) hajlamosak arra, hogy összegyűljenek, és együtt jelentkezzenek újra, persze sokkal nagyobb intenzitással, mint egyenként. Az ideális az lenne, ha minden zavart jeleznél, és nem engednéd tovább a helyzetet. A reális pedig az, hogy amikor valamiért nem jelzel (pl. az erős indulat okán), akkor is tudod, hogy ezt érdemes rövidesen szóvá tenned. Például: „Tisztelt Tanár úr! Kérem, szíveskedjen megvilágítani a szaktanári figyelmeztetés körülményeit, mivel ez nem volt számomra követhető!”
Szerző: Antal Sándor | júl 17, 2024 | Egyéb, TA basics
A minap a menzán az egyik ételkiadó ezt mondta a vendégnek, aki éppen a sorban állt: „Várjon, hátramegyek, és megnézem!”, és már indult is. Mire a vendég így válaszolt: „Hagyja csak, azért ne fáradjon!” Hogy is van ez? Mit jelent az „azért”? Mármint értem? Nem érem meg a fáradságot? Hogy valaki odafigyel rám, és tesz értem valamit?
Születésénél fogva minden ember vágyik a másik figyelmére. Éppen azáltal éli meg saját létezését, cselekedeteinek fontosságát, hogy mások ezt észlelik és visszajelzik neki. Ez létfontosságú az egészséges lelki fejlődéshez. A meghallgatástól az elismerő szavakon át a büntető fegyelmezésig számtalan módja létezik annak, ahogyan mások figyelme ránk irányul. Gyermekként, ha nem kapunk elég figyelmet, inkább rosszalkodunk, mert a negatív figyelem is jobb, mint a semmilyen. A fenti példában viszont egy gondoskodó, pozitív figyelmet kaphatott volna valaki, amit lényegében visszautasított. Hogy is van ez?
Claude Steiner szerint a társadalmi normák gyakran azt közvetítik, hogy a másik ember figyelmének az elfogadása veszélyes lehet: Vigyázz, mert adós maradsz! Lehet, hogy manipulálnak! Óvakodj a cukrosbácsitól! Ha ez az üzenet gyakran érkezik számunkra fontos személyektől, szűrőként beépül a visszajelzésekkel kapcsolatos működésünkbe, és később akadályozza mások pozitív, gondoskodó odafigyelésének elfogadását.
E szűrő létezésének egy mindennapos példája, amikor valakit megdicsérnek, de ő nem tudja az elismerést közel engedni magához. „Szóra sem érdemes.”, „Nem is volt ez olyan jó.”, „Jobban is csinálhattam volna!”, vagy egyszerűen csak hallgat, mintha nem is mondtak volna neki semmit.
A jó hír az, hogy ezen lehet és érdemes változtatni. Az elismerés elfogadása odafigyelés és gyakorlás kérdése. És nemcsak a lelki egyensúlynak tesz jót, hanem a kapcsolat minőségét és értékét is csodálatosan befolyásolja!
Mire vagyunk éhesek? 2
Mire vagyunk éhesek?
Szerző: Antal Sándor | júl 11, 2024 | Egyéb, TA basics
A kapcsolatok gyorsan történnek. A fagyizóban is.
- Mi megy a vérnarancshoz?
- A citrommal jól kiegészítik egymást.
- Az nem!
A kérdés ártalmatlan, de becsapós. Húszféle fagyiból nehéz választani. A döntés kockázata (lemaradok valamiről, rosszul döntök stb.) elbizonytalanító. Legjobb ilyenkor a jól ismert kapcsolati minta biztonsága: a feszkóból kicsit átadni a másiknak, egy rossz döntés felelősségét némileg megosztani, a probléma súlyosságát megerősíteni („Lám, egész nap ezt csinálja, és még ő sem tudja!”)
A tanácsadási helyzet azonban nem kellően előkészített. Persze az első munka buzgalma közben nehéz ellenállni a csábításnak. De lehetne például tovább kérdezni: Attól függ, mire vágyik? Harmóniára, ellentétekre, szeretne meglepődni, vagy egyre intenzívebb ízeket érezni? Vagy empátiával reagálni: Hát bizony a sokféléből nem könnyű választani! Én is sokszor elbizonytalanodom. Információt adni, némi határhúzással: Mindenkinek más! Esetleg elviccelve kapcsolódni: Színben vagy formában? Hogy ez használ-e, nem tudhatjuk! Meglehet, hogy a másikban bizonyos szükségletek kielégítetlenek maradnak, de segíthet is neki. És nem utolsó sorban segít a hidegvért megőrizni forró nyári napokon.
Nem mindenki azért megy be a cukrászdába, mert fagyizni szeretne. Ez felszabadító is lehet azoknak, akik vevőkkel foglalkoznak. Akkor is, ha nem nyári munka.
A játszma rövid elemzése
Úgy tűnik, mintha a vendég Felnőtt megoldást keresne a problémájára, de ez csak a társas szinten van így. A pszichológiai szinten a rejtett tranzakciók egy korábbi szituációt ismételnek meg, ahol egy ijedt gyermek hiába keres megerősítést egy felnőtt személytől. Ezzel „igazolja”, hogy senki sem tud segíteni neki: „Megmondtam!” Ennek a játszmának a mottója: A szülő (itt és most ez egy eladó, még akkor is, ha egy diák) soha nem tud segíteni nekem.
Tézis: „Nézzük, tudsz-e olyan megoldást ajánlani, amelybe beleköthetek.”
Cél: Önmegnyugtatás.
Szerepek: Gyámoltalan és Tanácsadó.
Társas szinten Felnőtt-Felnőtt.
Pszichológiai szinten: Szülői-Gyermeki.
Szülői: „Hálássá tehetlek a segítségemért.”
Gyermeki: „Lássuk, próbáld meg.”
Lépések: 1. Probléma-Megoldás. 2. Ellenvetés-Meghiúsítás.
Előnyök: Önmegnyugtatás. A behódolás elkerülése. Sztrók-forrás. Mindenki uralkodni akar rajtam. Az ismerős rossz érzés átélése.
Szerző: Antal Sándor | júl 9, 2024 | Egyéb, TA professional
Legyél különleges és egyedülálló, valósítsd meg önmagad! A posztmodern társadalmak a szingularitást (Andreas Reckwitz) ünneplik. Mindeközben az egyediséget a többiek igazolják vissza – például a közösségi médián keresztül. Hogy is van ez akkor? Ha az ember a saját útját járja, mi szüksége van arra, hogy ezt másoknak időről-időre felmutassa? Miért van szükség a többiek figyelmére és visszaigazolására?
Az ember egyedisége nem újkeletű találmány. A görögök, a kereszténység, majd a romantika is ismeri az egyes ember megkülönböztetését, de valójában nem érdekli őket, hogy mit szólnak ehhez mások. Nem kell, hogy nagyot szóljon.
Reckwitz szerint manapság a különleges a nyerő, az egyedülálló a menő. Az általános nem különösebben vonzó. Az átlagéletet élő átlagemberről azt feltételezik, hogy konformista. A dolgok új mércéjét az eredeti, gondosan felépített életrajzzal rendelkező szubjektumok jelentik, valamint az egyedülálló javak és események, közösségek és városok.
A TA-ban az egyediséget azzal a mintázattal írjuk le, amit az ember eddigi élete során kialakított. Milyen sikerstratégiákat hozott létre, miféle megküzdései vannak, illetve milyen modelleket vett át a számára fontos személyektől. Az egyediségért tehát semmit nem kell tenni, mert az már ott van. A megkülönböztető inkább abban áll, hogy mennyire engedsz utat ennek. Mi az, ami ebből tudatosul, hogyan növeli ez a sokféleség a választási lehetőségeid számát, és hogyan tudod mindezt a kapcsolataidban úgy megjeleníteni, hogy az neked is és másoknak is gyümölcsöző legyen.
Útkeresés és tehetség
Andreas Reckwitz könyve
Szerző: Antal Sándor | júl 4, 2024 | Egyéb, TA professional
„Szakmailag ez nem megfelelő / kérdéses / kevés / kifogásolható / nem az a szint stb.” Kevés olyan mondat van a munka világában, aminek oly nehéz ellenállni, mint ennek. A kompetencia megkérdőjelezése majdnem mindenkinél működik. Az általánosságban és konkrétumok nélkül megfogalmazott kritikát nem lehet szó nélkül hagyni, reagálni kell rá! Ez a belső kényszer indítja be az automatizmusokat, régi minták aktivizálódnak, amelyek legtöbbször vehemens vitához, sértődéshez vagy frusztrációhoz vezetnek. De semmi esetre sem mozdítják elő a felmerült probléma megoldását.
Amikor a főnök megkérdezi a beosztottját, aki megint késik, hogy „Tudod, hogy hány óra van most?”, természetesen nem a pontos időre kíváncsi, hanem rejtett szemrehányást tesz, és a sorok között a rosszallását fejezi ki neki. A negatív üzenet célba ér a pontos és nyílt konfrontáció nélkül is: legtöbbször felettébb kellemetlennek érzékeljük ezt a mondatot.
Fontos, hogy nem minden kritika indítja be ezt a dinamikát. Sőt, a világos, konkrét és nyílt visszajelzés a fejlődés motorja lehet. De ez más, mint a másik személyének szóló szemrehányás, vádaskodás és hibáztatás szarkazmussal és domináns fellépéssel párosulva. Utóbbi megpróbálja a másikat megijeszteni és falhoz szorítani. Megfogalmazásában onnan lehet fölismerni, hogy általánosít és abszolutizál: mindig, soha, folyamatosan, csak, kizárólag, totálisan. Szakmailag.
Szakmailag mi? Milyen szakma? Mi a minőség? Milyen viszonyítási pontokat jelent ez? Mik a standardok, amihez viszonyítunk? Mi a szerződés, amit mindketten elfogadtunk? A „szakmailag” egy ismerős rossz érzésre adott automatikus válasz. A minta, jobb híján a támadás. A „szakmailag” valójában a tehetetlenség horga.
Szerző: Antal Sándor | jún 28, 2024 | Egyéb, TA basics
A tranzakcióanalízis célja, hogy az embereket támogassa abban, hogy egy boldog, a lehetőségek szerint önmaguk által irányított és sikeres életet éljenek. Ezt általában személyiségfejlődésnek szokás nevezni, vagy a TA nyelvén kifejezve ez az autonómia. Autonómia alatt nem egyszerűen függetlenséget értünk. Ez sokkal inkább egy önmagunk által meghatározott, felelős élet – másokra vonatkoztatva.
Eric Berne itt a humanisztikus pszichológia tradícióját követi. Hasonlóan érti az autonómiát, mint Carl Rogers, a személyközpontú terápia megalapítója, aki önmegvalósításról, az én megjelenítéséről beszél, vagy Ruth Cohn, a témaközpontú interakció létrehozója, aki a belső élmények autentikus közvetítéséről ír. Frizt Perlsnek, a gestalt terápia atyjának szintén fontos volt az autonómia, amit egyfajta függetlenségként írt le, méghozzá a mások elvárásainak való megfeleléstől.
Az autonómiához ugyanakkor hozzátartozik a társas kapcsolatainkban tudatosan és szabadon vállalt függőség is, hiszen ez teszi az életünket emberivé, egymásra vonatkoztathatóvá és teljessé. Ide illeszkednek azok a fontos kompetenciák, melyeket Berne az autonómia alkotórészeinek tekintett. Ezek a tudatosság, a spontaneitás és az intimitásra való képesség.
Szerző: Antal Sándor | jún 28, 2024 | Egyéb
Eric Berne-nek van egy zseniális modellje a csoport- és szervezeti határokról. Szerinte egy csoport, osztály, szervezet stb. létezésének egyik alapfeltétele, hogy elkülönül a környezetétől. Vagyis rendelkezik egy külső határral, ami elválasztja a tagokat a nem tagoktól. Ha tag vagy, hozzájutsz a csoport erőforrásaihoz, ugyanakkor érvényesek rád nézve a csoport kimondott és kimondatlan szabályai (Berne ezt a csoport autoritásának nevezi). A kettő egymás nélkül nem működik. Ha részesülsz az erőforrásokból, de nem tartod be a játékszabályokat (pl. kibeszélsz a csoportból), szürkezónában mozogsz, mert nem döntesz. A csoportot lehet változtatni, de csak belülről. Sokszor ez indokolt is, hiszen ez a törekvés a csoport rugalmasságának a záloga. Időnként a többiek nem fogadják el az általad sürgetett változást – és ez ilyen, mert nem egyedül vagy a rendszerben. Ezt el kell tudni fogadni. Ha a kommunikáció nyitott, ez nem csorbítja az autonómiádat. És el is lehet hagyni a csoportot, ha úgy gondolod, hogy az általa kínált erőforrások már lényegesen alulmúlják a tagsággal járó „költségeket”. Végül is te döntesz!
Szerző: Antal Sándor | jún 17, 2024 | Egyéb
A négyéves kislány komor arccal kullog hálátlan családja után. Szája összeszorítva, homlokát mély ráncok barázdálják. Eltökélte, hogy egy szót sem szól. A sértődés is egy játszma (a tranzakcióanalízis fogalmával kifejezve), amelyet leggyakrabban a családban sajátítunk el.
A sértődött (kis)ember áldozat és üldöző egy személyben. A sértődés általában áldozati játszmának indul, de amint megpróbálod megmenteni az illetőt, hamarosan a benne rejlő támadóval kell megküzdened. Ez persze elég nagy nyomást gyakorol a jószándékú környezetre, hogy mindent megtegyen azért, hogy a szegény drága mihamarabb jobban érezze magát, lehetőleg oly módon, hogy minden kívánságát teljesítik. A legtöbb emberben nagyon erős a vágy, hogy gyorsan helyreálljon a harmónia. Ezzel persze nincsen semmi baj, ám az érzelmi zsaroláson alapuló harmónia nem túl strapabíró. Újra megrendül, amikor a sértődött legközelebb nem tudja keresztülvinni az akaratát. Ilyenkor ismét megvonja jóindulatát embertársaitól, és duzzog. Ebből is látszik, milyen erős és hatékony fegyver a szeretet megvonása! A szülők azt szeretnék, hogy gyermekeik szeressék őket, és ezért nem bírják elviselni a felfordulást. Ugyanez persze fordítva is igaz, amikor a sértődött szülő bünteti a gyereket.
Ha ezt a játszmát a valóságérzékelés szempontjából nézzük, láthatjuk, hogy a sértett személy egy rövid kellemetlenséget nagy katasztrófává érlel. Tragédiává torzítja azt, ami éppen nem tetszett neki, és ezzel áldozati helyzetbe hozza magát. Ha valaha megsértettek már, és ki ne lett volna ebben a helyzetben, talán emlékszel, hogy egyre jobban és jobban beleélted magad az „igazságtalanul megbántott” állapotába, míg végül már tényleg pocsékul érezted magad.
A sértődés hatalmi harc
A sértődés egyrészt kísérlet arra, hogy a saját kellemetlenségedet másokra hárítsd: ha én rosszul érzem magam, mert nem úgy mennek a dolgok, ahogy én szeretném, akkor te se érezd jobban magad! Másrészt a sértődés hatalmi harc is. Ha semmilyen eszközzel nem tudod elérni az akaratodat, dühös leszel, és a szeretet megvonásával próbálsz másokat szenvedni hagyni, amíg azok jobb belátásra nem térnek, majd végül is megkapod, amit akarsz. Akik szeretettel törődnek a megsértődött személlyel, szubjektíven ezt abból a vágyból teszik, hogy valami jót tegyenek a másiknak, hogy kisegítsék őt a „szenvedésből”, a „megsérülve levésből”. De ezzel csak bebetonozzák ezt a viselkedést. A sértett személy megerősítést kap abban, hogy a viselkedésének nyilvánvalóan nagy hatása van, ezért újra és újra eszközként fogja használni a hatalmi harcban. Szélsőséges esetben ez végül oda vezet, hogy a sértett személy minden apróságra dühös lesz. Ez egyre inkább megnehezíti a vele való együttélést. Sokkal jobb, ha békén hagyjuk őt, és egyáltalán nem reagálunk a demonstratív duzzogására. Más szóval, ne viselkedjünk sem megmentőként, sem támadóként azzal, hogy keményen szembesítjük a viselkedésével, hanem egyszerűen tegyünk úgy, mintha minden rendben lenne. Nem szabad hagyni, hogy kihozzon a sodrodból, ha a sértődött személy ezután még demonstratívabban fitogtatja szenvedését, komor arccal némaságba burkolózik, és megtestesült szemrehányásként járja a világot. Ez előre látható fejlemény, mert egy jó játékos nem adja fel gyorsan. Ha egy játszma nem ugyanazt a hatást váltja ki, mint eddig, akkor növelni kell a tétet! És ha a környezet eddig mindig reagált a sértődésre, akkor a sértettnek először hozzá kell szoknia a felismeréshez, hogy ő az egyetlen, aki rosszul csinálja ezt a játékot. Tehát ha nyíltan és barátságosan reagálsz a „normális” kommunikációs ajánlatokra, ám nem hagyod magad befolyásolni a teátrális pózolástól, akkor a játszma szükségszerűen összeomlik.
További tippek a sértődöttekkel való bánásmódhoz
Ha te is ugyanígy érzed, hogy állandóan hízelegsz a sértett személynek, és minden lehetséges eszközzel próbálod őt kihúzni a sértettségből, legyen szó hízelgésről, csábító ajánlatokról vagy szidásról és fenyegetésről, az első hasznos lépés számodra, hogy felismerd, a sértett személy maga hozta meg a döntést, hogy most megsértődik. Lehet, hogy szubjektíve nagyon rosszul érzi magát, de ennek semmi köze a külső helyzethez. Ez azt jelenti, hogy a felelősség ezért a viselkedésért teljes mértékben őt terheli, és nem téged. Ez a felismerés remélhetőleg megkönnyíti, hogy ne érezd magad felelősnek a másik személy nyilvánvaló „boldogtalanságáért”, amit annál nehezebb elviselni, minél közelebb áll hozzád ez a személy. Amikor a sértett személy végre meghozta a döntést, hogy abbahagyja a viselkedését, természetesen nagyon fontos, hogy Ön azonnal pozitívan reagáljon, és folytassa a normális és barátságos kommunikációt. Láttunk már olyan szülőket is, akik, amikor a gyerekük végre előbújt a duzzogó sarokból, a következő nevelési értékű szavakkal utasították el szegényeket: „Korábban te sem akartad, most én sem akarom. Most már láthatod, hogy nem szép dolog így viselkedni! ” Jó stratégia a játszma meghosszabbítására. Bárkivel szemben, akit megsértettek, de különösen a sértődött gyerekekkel szemben a következő érvényes: nem szabad figyelmen kívül hagyni az illetőt, csak a sértő viselkedést, a mogorva arcot, a távolságtartó magatartást! Bátran beszélj időnként a sértett személlyel, de csak úgy, ahogyan akkor tennéd, ha a köztetek lévő kapcsolat teljesen rendben lenne. És vedd tudomásul, ha elsőre nem kapsz reakciót. Ez különösen fontos a gyerekek esetében, mert a semmibevétel egzisztenciális veszélyt jelent a gyermek számára a szüleitől való függőségében. Újra és újra megfigyelhető, hogy az emberek iróniával próbálnak reagálni arra, ha megsértik őket. Aki azonban azt hiszi, hogy ez kívül esik a játszmán, az téved. Egy olyan mondat, mint „Na, akkor ma is csináljuk a sértegetést”, sértésnek számít, és ezzel a játszma kellős közepén vagyunk. Ha tényleg nem akarsz játszani, akkor csak az segít, ha nem veszel tudomást a viselkedésről. Ha egyszerűen nem reagálsz tovább a sértő viselkedés „tüneteire”, legyen szó akár gyerekekről, akár felnőttekről, akkor egy értelmesebb vitát lehet kezdeményezni. Beszélgethettek egymással, tisztázhatjátok a vitás kérdéseket, megpróbálhatjátok tárgyalásos úton érvényesíteni az érdekeiteket – bármi jobb, mint duzzogni és visszahúzódni.
Bővebben a játszmákról: Bevezetés a tranzakcióanalízisbe.
Szerző: Antal Sándor | aug 18, 2022 | Egyéb, TA professional
A coachingot nem tekintem módszerspecifikus hivatásnak, de kétségtelen, hogy a coaching lényegi sajátosságainak, irányultságának és a coach kompetenciáinak megismerése önmagában nem tesz képessé a tevékenység gyakorlására. A coachnak modellekre és technikákra van szüksége a konkrét gyakorlati helyzetben. Ezek az eszközök aztán vissza is hatnak a coachingról való gondolkodásunkra. Mára már magyar nyelven is bőséges kínálata van a „legjobb” coaching-technikákat többnyire katalógusszerűen bemutató könyveknek, a kérdés inkább az, hogy az egyes módszerek és technikák milyen koherenciával kapcsolódnak egymáshoz és az adott coaching helyzethez. Végső soron persze úgy is a coach személye fogja az alkalmazott eszközöket integrálni és hitelesíteni, de tapasztalatom szerint ehhez viszonylag hosszú időnek kell eltelnie – leszámítva persze a született coachokat.
A tranzakcióanalízis coachok számára módszerek és eszközök rendkívül széles palettáját kínálja. Leírja és magyarázza a belső történéseket, megfoghatóvá teszi a kommunikációs és kapcsolati mintákat, bemutatja a munkastílusokat és a tipikus stressz-reakciókat, valamint előkészíti és bevezeti a személyes és szakmai fejlődéshez szükséges változásokat.
Képzések
Szerző: Antal Sándor | júl 12, 2020 | Egyéb, TA basics
„Egyszerű, de nem könnyű.”
A tranzakcióanalízisben van néhány tipikus kulcsfogalom, amely egyrészt különbözik sok más pszichológiai módszertől és iskolától, másrészt amelyeket újra és újra alkalmaznak a gyakorlatban és a tranzakcióanalízist ismerők egymás közti kommunikációjában. Ezek a fogalmak, hogy a tranzakcióanalízis megalapítóját Eric Berne-t idézzük, „egyszerűek, de nem könnyűek”, tehát első pillantásra egyszerűen és könnyen érthetőek, mögöttük azonban nagy mélység és dinamika rejlik.
Ismerj meg itt néhányat közülük!
Az én-állapot modell
A tranzakcióanalízis magva az a megfigyelés, hogy felnőtt emberek nem mindig felnőtt emberre jellemző magatartással kommunikálnak és cselekszenek, hanem olykor egy gyermek pozíciójából is – a gyermekéből, akik egykor voltak – vagy szülőfigurák pozíciójából – azokéból a szülőkéből, akikkel gyerekként együtt éltek. Ezen a megfigyelésen alapul a tranzakcióanalízisben elterjedt én-állapot modell. Ez három én-állapotból áll: Gyermek-én, Felnőtt-én és Szülő-én. Minden én-állapot megjelenít egy gondolatokból és érzelmekből álló rendszert, amelyből egy bizonyos magatartás ered. Az én-állapot modell segítségével értik meg és magyarázzák a tranzakcióanalitikusok a személyiség struktúráit és az emberek közti kommunikáció és cselekvés formáit. Az én-állapot modell ábrázolása három egymás fölé rendelt kör alakjában világszerte a tranzakcióanalízis jelképe és márkajele lett.
Tranzakciók
Ha emberek lépnek egymással kapcsolatba, kicserélik közléseiket, üzeneteiket. Beleadják a beszélt nyelvet és a testüket, egyaránt használnak szavakat, gesztusokat, mimikát. Ezeket az emberek közti találkozásokat és interakciókat tranzakcióként definiálják. Embereket „olvasni” és érteni, belehelyezni őket egy élettörténet és a mindenkori szituációs viszony jelentés-összefüggésébe, ez tartozik a tranzakcióanalízis központi kompetenciájához és művészetéhez. A tranzakciók elemzése emellett abból az elképzelésből indul ki, hogy minden ember folyvást a három én-állapot egyike szerint cselekszik. Hogy melyik szerint, ez egyedül az ő dolga. A TA beavatkozásának egyedüli célja az emberek támogatása, hogy lehetőleg minél nagyobb tudatosságra jussanak el tranzakcióikban. E tekintetben a tranzakcióanalízist az önirányítás modelljeként is jelölhetjük.
Sorskönyv
A tranzakcióanalízis egy további fontos kulcsfogalma a sorskönyv. A tranzakcióanalízis abból indul ki, hogy minden ember eltervezte gyerekkorában a saját élettörténetét, a sorskönyvét. Ez a történet olyan, mint egy teljesen személyes színdarab: kezdete, közepe és vége van, és saját „dramaturgiával” is rendelkezik. Az alapokat a legkorábbi években fejleszti ki az ember. Hét éves korára kész van ennek a történetnek a terve. A sorskönyv a felnőtt embereknél legtöbbször nem tudatos, mégis úgy irányítják az életüket, hogy illeszkedjék a sorskönyvükhöz. A személyes sorskönyv elemzése a TA támogatásával segíthet az embereknek rátalálni, miért sodorják magukat nehézségekbe „anélkül, hogy észrevennék”, és milyen lehetőségeik vannak az ezekből eredő problémák megoldására.
Autonómia
Egy felnőtt embert állandóan az a kihívás éri: vizsgálja felül és újítsa meg stratégiáit ahhoz, hogy győzhessen az életben – és boldog legyen. A tranzakcióanalízis eszközei arra szolgálnak, hogy ösztönözzék és alakítsák ezeket a változtatási és tanulási folyamatokat. A cél a lehető legnagyobb autonómia elérése. A tranzakcióanalízis nyelvén az autonómiához tartozik az éber tudatosság, a spontaneitás és az intimitásra, tehát a valódi közelségre való képesség. Az autonómia megmutatkozik például abban, hogy a tranzakciók megfelelőek-e a mindenkori szociális kontextusban. A TA autonómia-fogalmának alapja az a meggyőződés, hogy az emberek képesek felelősséget vállalni a saját magatartásukért és érzéseikért. Ez azt jelenti, hogy minden ember képes változni. Ennek a feltétele egy döntés új út, új érzések, új magatartásformák kipróbálásának irányába.