Szerző: Antal Sándor | aug 14, 2025 | TA basics
Van egy olyan életkor, amikor nem kell gondolkodni, mert van, aki gondolkodik helyettünk. Legtöbbször az édesanyánk, aki még arra is képes, hogy kitalálja, mire van szükségünk mielőtt azt megfogalmaznánk. Elég csak lenni és tenni, mert körülvesznek minket és vigyáznak ránk. „Sajnos” ez az életfázis hamar elmúlik, és már az óvodában, de legkésőbb az iskolában önálló gondolkodásra és felelősségvállalásra tréningeznek minket. Megmarad azonban a vágy arra, hogy bizonyos helyzetekben a dolgok „nélkülünk” is rendeződjenek. Ez a vágy hajlamos aktivizálódni még felnőtt korban is. Leginkább akkor, amikor fenyegetettséget és stresszt élünk meg. Ilyenkor a valóság egy bizonyos részéről nem veszünk tudomást. Úgy teszünk például, mintha nem létezne a probléma, vagy nem lenne elég fontos. Ezt a belső folyamatot a problémamegoldás szempontjából passzív viselkedéssel kommunikáljuk mások felé. Ilyenkor könnyen akad valaki, mert éppen ő is stresszben van, vagy mert hajlama van erre, aki átvállalja a felelősséget és akcióba lép. Tulajdonképpen helyettünk. És hopp! már elő is állt a vágyott kapcsolati minta, mely szerint valaki teljesíti a kívánságainkat. Ráadásul a nélkül, hogy ezt közvetlenül kérnénk tőle. Akkor is, ha már felnőttünk, akkor is, ha nem az édesanyánk vagy nem a Mikulás.
Szerző: Antal Sándor | aug 14, 2025 | TA basics
A nyári szünetben ritkábban találkozom a gyerekeimmel, mint tanév közben. Mindig vannak valahol. Egyébként nagyon jó helyeken és klassz programokon. Egyikről megérkeznek, a másikra indulnak. Szabályosan halmozzák az élményeket. És nem szeretik, amikor az én gyerekkori nyaraimról mesélek. Számukra ezek „történelem előtti idők”, mai szemmel unalmasnak és egyhangúnak tűnnek. Pedig én nem így emlékszem vissza rájuk, még akkor sem, amikor szép számmal akadtak olyan napok, amikor ki kellett találni, mit csináljak. Az elutazásos nyaralást pedig a készülődés izgalma, vagy a papírfotók utólagos nézegetése emelte ki a hétköznapokból.
Eric Berne visszavonulásnak nevezte az időtöltésnek azt a formáját, amikor nem lépünk kapcsolatba, hanem magunkkal vagyunk. Ez a fölkészülés és a reflektálás ideje. Lehet fizikai és mentális is. Ilyenkor elzárod magad az ingerek elől, helyreállítod az egyensúlyt, miután túl sok ingert kaptál, rendezed gondolataidat, a tapasztalatokat, érzéseket és szükségleteket. Ha valakinek nehezére esik visszavonulni és a tapasztalataira reflektálni, meglehet, hogy túlságosan konfrontatív lenne számára szembesülni a realitással és valódi szükségleteivel.
Ennek az ellenkezője is igaz lehet. Ha valaki túl sokat van visszavonulásban, lehet, hogy nehezére esik saját referenciakeretét másokéval találkoztatni, hiszen elkerülhetetlenül kiderülne, hogy más érvényes perspektívák is léteznek.
Szerző: Antal Sándor | aug 8, 2025 | TA basics
A passzivitás nem csak a viselkedésben nyilvánulhat meg. Sőt a passzív viselkedés mögött mindig ott van a gondolkodás torzulása.
Képzeld el, hogy egy beszélgetésben fölvetsz egy valóban létező problémát. Lehet, hogy ilyeneket hallasz: „Nem tudom, miről beszélsz” vagy „Ne csinálj a bolhából elefántot!”, vagy: „Lehet, hogy igazad van, de ezt el kell fogadni.” „Már mindent kipróbáltam.” Ha ez így marad, akkor szinte biztos, hogy elbeszélünk egymás mellett, mert másképp ítéljük meg a helyzetet. Ha az orvost sürgősen fel kellene keresni, esteleg ezt hallod:
- Miért, egyáltalán nem fáj!
- Nem kell minden kis aprósággal orvoshoz rohanni!
- Az orvos úgy sem tud ezzel semmit csinálni. Csak betegebb leszel!
- Tudod, mennyire félek az orvosoktól!
A példában a különféle reakciók a problématudatosság négy szintjét mutatják:
- Az első személy tagadja, hogy egyáltalán létezik probléma.
- A második lekicsinyli a probléma fontosságát.
- A harmadik személy azt állítja, hogy a probléma szükségszerű vagy nem oldható meg.
- A negyedik nem lát lehetőséget arra, hogy ő maga másképp viselkedjen.
Mindezek a reakciók a valóság bizonyos aspektusainak tagadásán vagy leértékelésén alapulnak. Ez a leértékelés (a TA-ban „félreismerés”) a problémakezelés terméketlen táptalaja. Ezért beszélünk „passzív gondolkodásról”. Ez olyan mindennapi viselkedésekben nyilvánul meg, mint például a mellőzés, a felejtés, az elkerülés, a dolgok nem komolyan vétele, a lekicsinyítés, a bagatellizálás, a tagadás. Ezek probléma fenntartó viselkedések, melyekről az előző posztban írtam (ún. passzív viselkedések). A passzív viselkedés mögött tehát mindig a gondolkodás bizonyos fokú kizárása figyelhető meg.
Szerző: Antal Sándor | aug 6, 2025 | TA basics
A passzív viselkedés, ahogyan azt a tranzakcióanalízisben értelmezzük, nem feltétlenül semmittevést jelent. A lényege, hogy a viselkedés nem a probléma megoldására irányul. Éppen ellenkezőleg, fönntartja azt. Ebből a szempontból a semmittevés is energiát köt le, hiszen közben érzékeljük a probléma okozta feszültséget. Tudom, hogy ez így nem jó, esetleg szenvedek is, de magamat kicsinek és kevésnek látom, hogy bármit tegyek. Várom, hogy majd valaki megoldja a helyzetet.
A passzivitás egy másik formája a túlalkalmazkodás. Ilyenkor fantáziákat fejlesztünk arról, vajon a másik mit vár el, mit szólna vagy tenne, ha nem a vélelmezett elvárásai szerint cselekednénk. A lázadásnak más a marketingje, de a lényege ugyanúgy az alkalmazkodás. Az dacban magamat a másik agendája alapján pozícionálom. A hatalomgyakorlás ősi módszere a figyelemelterelés: amikor a hatalmon lévők különböző látszattémákat tematizálnak, amire a hatalomból kiszorítottak erős oppozícióval reagálnak, így a lényegi problémákról elterelődik a figyelem.
Ez elvezet a passzív viselkedés harmadik formájához, amit agitációnak nevezünk. Ez nagyon látványos. Sok mindent teszünk, tipikusan rohanva és izgatottan, miközben úgy érezzük, nincs időnk. A cselekvéseink azonban nem relevánsak a probléma megoldása szempontjából. Például, amikor egy vizsgára vagy fontos munkára készülve még kitakarítom a lakást, megfőzöm az ebédet, elviszem a kutyát sétálni stb. Sokan jól ismerik az izgatottságnak azt a megjelenési formáját is, amikor a munkahelyen egyre több meetinget tartanak, de a dolgok valójában nem haladnak előre. Netán az iskolában egyre több a tananyag, miközben egyre kisebb a tanulás hatékonysága.
Minden eddigi passzivitási forma valamiképpen növeli a feszültséget. Ez egy idő után oda vezethet, hogy a felgyülemlett energia egyszer csak drámai módon kirobban. Erőszak útján teszem magamat vagy a másikat cselekvésképtelenné. Itt károkozás történik: magamban vagy a másikban. A drámai cselekményeket tipikusan megelőzi a vihar előtti csend. Például megbetegítem magam, vagy olyat mondok a főnökömnek, ügyfelemnek, ami biztosan a kapcsolat megszakadásához vezet. Attól lesz ez passzivitás, hogy ilyenkor arra kényszerítek másokat, hogy helyettem végezzék el a feladatot – mivel épp a betegágyban fekszem, vagy munkanélküli vagyok.
Szerző: Antal Sándor | ápr 17, 2025 | TA basics
Aki már találkozott a tranzakcióanalízissel, az találkozott az énállapot-modellel is. Ez a modell a személyiséget három énállapot-kategória együtteseként írja le. Eric Berne, aki a modellt létrehozta, különféle tanulási és működési mechanizmusokat írt le találó metaforák segítségével: Szülői, Felnőtt, Gyermeki énállapot. A Felnőtt énállapot az itt és most-ra adott gondolati, érzelmi és viselkedéses reakcióinkat foglalja magában. Szó sincs tehát arról, hogy ilyenkor kizárólag kognitív folyamatok zajlanak, gépiesen unalmas, számítógép működés történik. Ez igen szűk szelete a Felnőtt énállapotnak. Az aktuális helyzetre adott érzelmi reakcióink, vagy a viselkedéses válaszok széles spektruma ugyanúgy a Felnőtt énállapot működését tükrözik vissza. A fő különbség az, hogy a Szülői és a Gyermeki énállapot működése mindig valamilyen, a múltból hozott minta aktivizálódását jelenti, ami egy aktuális helyzetben lehet hasznos, de korlátozó is. Nem minden tegnapi megoldásunk passzol ugyanis a ma problémáihoz.
Szerző: Antal Sándor | márc 16, 2025 | TA professional
Mikor NE válaszd a TA-képzést?
- Ha valamit gyorsan szeretnél megtanulni. A TA-képzés egy hosszabb út, amely igazi gyümölcseit 2-3 év elteltével mutatja meg.
- Ha önmagukban csak a modellek érdekelnek. Inkább vegyél egy könyvet! A TA-képzésben a modellek eszközök, amelyekkel magadra reflektálsz.
- Ha nem szeretsz csoportban tanulni. A TA-képzés csoportban tanulást jelent. A csoporttársaidat pedig nem te választod ki. Szinte biztosan lesz valaki a csoportban, aki az idegeidre megy. Ez leginkább veled van összefüggésben, és a tanulásnak az egyik leghatékonyabb módja, ha ennek utána mész.
- Ha vegytiszta elméletet szeretnél tanulni, amelyben csekklisták, receptek és egyértelmű definíciók vannak, melyeket számokkal támasztanak alá. A TA-elmélet inkább kreatív, sokoldalúan használható elemekből tevődik össze, amelyek a koherencia mellett számos kérdést is fölvetnek.
- Ha az „egy és igazi” elméletet szeretnéd megtanulni. A TA-ban sok modell van, ami azt jelenti, hogy az alkalmazásban mindig döntést kell hoznod, hogy a több modell közül melyiket választod. Ez azt jelenti, hogy időnként mellényúlhatsz.
Szerző: Antal Sándor | febr 17, 2025 | TA professional
Jó 20 évvel ezelőtt, amikor a coaching megérkezett Magyarországra, nagyon föllelkesültem. Valahogy neve lett annak, amit korábban vezetői konzultációként, vagy a képzési folyamatokat kísérő egyéni fejlesztésként sokkal nehezebb volt „termékesíteni”. Trénerként és a szárnyait bontogató szervezetfejlesztőként azon morfondíroztam, vajon hogyan lehet megélni a coachingból, és egyáltalán menedzselni az egyéni ügyfélkört. A minősülés ellenére végül úgy döntöttem, hogy maradok a kaptafánál, és vezetői coachingot esetlegesen vállalok.
Azóta alaposan megváltozott a coaching-világ idehaza. Kiépült a szakma, létrejöttek a hazai képzések és coach-szervezetek, és a műfaj beépült a köztudatba.
Manapság inkább olyan coachokkal találkozom, akik TA-t tanulnak, mert szeretnék az eszköztárukat bővíteni. Úgy tűnik azonban, mintha a végzett coachok között ők lennének a kisebbség. Akik nem adják fel. Hisznek abban, hogy ezt lehet és érdemes csinálni. A többség talán nem is azért megy coach-képzésre, hogy coach legyen, inkább a támogató-fejlesztő kompetenciákkal barátkozik. Mint sok vezető. Mások lehet, hogy próbálkoznak és csalódnak, amikor a papír birtokában megtapasztalják, hogy nem is olyan egyszerű elindítani és életben tartani egy coach-praxist. Vajon hány coach képződik ki évente idehaza? És ez hogyan viszonyul a piac igényeihez?
Közben azon gondolkodom, mit jelent mindez a coach-szakma és a coaching mint szolgáltatás szempontjából. Úgy tűnik, mintha lenne a műfajnak egy olyan verziója (C1), ami egy-egy algoritmus alapján működik, erőteljes cselekvés orientációval, röviden és operatívan. De van egy olyan változata is (C2), amelyben az induló munkahelyi téma, a kliens teljes gondolati-érzelmi-viselkedéses működésében hoz létre egy sokkal átfogóbb változást, ami által szerepei sokféleségét (ideértve privát szerepeit is) magasabb szinten tudja összehangolni. A TA-s zsargonban erre mondjuk, hogy autonómiájában fejlődik. Ez a fajta minőség azonban a coach részéről 2-3 éves képződést, abban erős önismereti fókuszt, és legalább ugyanennyi emberekkel szerzett előzetes munkatapasztalatot követel meg.
A kérdés az, hogy a coachingnak ez a kétféle értelmezése és megvalósulása hogyan hat egymásra? Nem e miatt inflálódik-e a coaching általában, ami különben egy magasan kvalifikált szakember nagy értékű szolgáltatása lehetne, ahol szervezet- és rendszerismeretét különleges módon ötvözi pszicho-szociális kompetenciáival, majd ezt bocsátja kliensei rendelkezésére.
(A fenti eszmefuttatás kizárólag az üzleti coachingra vonatkozik.)
Szerző: Antal Sándor | febr 16, 2025 | TA basics
Az autonómia Berne szerint három képesség, a tudatosság, a spontaneitás és az intimitás felszabadítása, ill. visszanyerése.
Az intimitás egy őszinte, személyes találkozás, ami éppen akkor válik lehetségessé, amikor készek vagyunk magunkat a világgal és másokkal kapcsolatba engedni.
Kapcsolatainkban: a családban, a barátságban, a munkahelyen a másokkal való „kölcsönhatásban” válik lehetségessé, hogy önmagunkat megéljük, hogy megtapasztaljunk valami újat magunkról vagy a másikról. Ilyenkor képesek vagyunk közelséget kialakítani és magunkban megbízni. Képesek vagyunk magunkat olyannak mutatni, amilyenek vagyunk és ezt másoktól is igényeljük. Az intimitásban nem szükséges színészkednünk ahhoz, hogy figyelmet kapjunk. Beleengedhetjük magunkat a kapcsolatba, szeretetet ajándékozhatunk másoknak és hagyhatjuk, hogy szeressenek bennünket.
Szerző: Antal Sándor | febr 16, 2025 | TA basics
Az autonómia Berne szerint három képesség, a tudatosság, a spontaneitás és az intimitás felszabadítása, ill. visszanyerése.
A spontaneitás alatt nem egyszerűen csak kreativitást, termékeny káoszt értünk, hanem egy képességet arra, hogy mindenkor az itt és most-ra, az adott pillanatra tudjunk reagálni vagy kezdeményezni anélkül, hogy kész, sorskönyvi viselkedés és élménymintákhoz nyúlnánk vissza. Azt jelenti, hogy kíváncsiak és nyitottak vagyunk az újra és a jelenlévőre, megengedjük az új tapasztalatokat és meglepetéseket, és készek vagyunk akár arra is, hogy kisebb sebeket szerezzünk. Ez természetesen a bizalmat is magában foglalja önmagunkban, másokban és a világban – azzal a tudással együtt, hogy nem mindig minden jó vagy fordul jóra.
Szerző: Antal Sándor | febr 16, 2025 | TA basics
Az autonómia Berne szerint három képesség, a tudatosság, a spontaneitás és az intimitás felszabadítása, ill. visszanyerése.
A tudatosság azt jelenti, hogy ismerjük magunkat, ill. egyre jobban megismerjük magunkat: az életutunkat, az eddigi fejlődésünket, a sorskönyvünket és a jelenlegi énünket. Ez egy olyan folyamat, ami soha nem ér véget. A tudatosság azt is jelenti, hogy nyitott szemmel és füllel járunk a világban és nem zárjuk el magunkat a világ és az emberek elől. A jelenlét gyakorlása, amely a buddhista pszichológiából ered és napjainkban nagy népszerűségre tett szert (mindfulness), ugyanezt az összefüggést közvetíti és kiváló útja az éber tudatosság fejlesztésének.
Szerző: Antal Sándor | febr 16, 2025 | TA basics, TA professional
A legtöbb ember egy boldog, a lehetőségek szerint önmaga által irányított és sikeres életet szeretne élni. A TA nyelvén kifejezve ez az autonómia. Autonómia alatt nem egyszerűen függetlenséget értünk. Ez sokkal inkább egy önmagunk által meghatározott, felelős élet – másokra vonatkoztatva.
Eric Berne itt a humanisztikus pszichológia tradícióját követi. Hasonlóan érti az autonómiát, mint Carl Rogers, a személyközpontú terápia megalapítója, aki önmegvalósításról, az én megjelenítéséről beszél, vagy Ruth Cohn, a témaközpontú interakció létrehozója, aki a belső élmények autentikus közvetítéséről ír. Frizt Perlsnek, a gestaltterápia atyjának szintén fontos volt az autonómiát meghatározni, amit egyfajta függetlenségként írt le, méghozzá a mások elvárásainak való megfeleléstől.
Az autonómiához ugyanakkor hozzátartozik a társas kapcsolatainkban tudatosan és szabadon vállalt függőség is, hiszen ez teszi az életünket emberivé, egymásra vonatkoztathatóvá és teljessé. Ide illeszkednek azok a fontos kompetenciák, melyeket Berne az autonómia alkotórészeinek tekintett. Ezek a tudatosság, a spontaneitás és az intimitásra való képesség.
Szerző: Antal Sándor | febr 16, 2025 | Egyéb
Vajon tudunk változni, fejlődni, és ha igen, hogyan férhetünk hozzá a lehetőségeinkhez? Hol van a mozgásterünk a gének és a szocializáció ereje között, és milyen befolyást gyakorolhatunk magunkra és a környezetünkre?
A tranzakcióanalízis egy jól strukturált és kipróbált módszer, ami támogatja a személyes és szakmai fejlődést. A személyes autonómia fejlesztése egyszerre cél és eszköz: segít megváltoztatni az egyéni gondolkodás-, érzés- és viselkedésmintáinkat, és felszínre hozni a bennük rejlő lehetőségeket.
A tranzakcióanalízis szerint minden emberi fejlődés célja az autonóm gondolkodásra, érzésre és cselekvésre való képességünk fejlesztése. A saját autonómiánkon való munka lehetővé teszi, hogy tudatában legyünk személyes fejlődésünknek, megkérdőjelezzük a mintákat és tudatosabb döntéseket hozzunk a jelenben.
Ehhez kibékülök a múltammal, és van válaszom arra a kérdésre, hogyan akarok most benne lenni a világban és otthon érezni magam benne.
Szerző: Antal Sándor | febr 16, 2025 | TA basics, TA professional
Jól ismerjük a jelenséget: komolynak látszó elhatározások, aztán a nagy semmi. A motiváció-pszichológia nemcsak újévkor foglalkozik ezzel a kérdéssel. Íme néhány ok, ami gátolja az elhatározás megvalósulását:
– a motívum (ez a kimondott vágy), nem kapcsolódik a tudattalanban tárolt szükséglethez, vagy ellentétben áll azzal, tehát bentről nem kap „zöld” jelzést és energiát. Például kérdéses a karcsúság élvezeti értéke.
– a szükséglet és a motívum ugyan kapcsolatban van, érzelmileg inspiráló, de nem keletkezik belőle a változást előidézni képes célkitűzés, ami döntő jelentőségű a megvalósulás szempontjából. Pontosan mikor és hogyan látom magam lefogyva?
– a cél megvan ugyan és érzelmileg megmozgat, de nem jön létre elég akarat a cselekvés kiváltásához. Kívánatosság és megvalósíthatóság nincs összhangban, párhuzamos célok beárnyékolják a szándék erejét. Például még maradt egy kis bejgli karácsonyról, mégse menjen kárba!
– nincsenek olyan tervek, amelyek növelik annak valószínűségét, hogy az új szándék még nyomás alatt is cselekvésre váltható legyen. Mivel az automatizmusok még nem kellően kifinomultak, a stresszhelyzetek bedarálják a kezdeti próbálkozásokat. Mit mondok a barátomnak, amikor kínálgat? Mit teszek, amikor meglátok valami finomat?
Valójában csak ezután érkezünk el abba a fázisba, amelyben a célirányos cselekvés megtörténik és megvan az esély arra, hogy kialakult szokássá váljon.
A motivációpszichológia a fenti szempontokat rendszerezi és Rubicon-folyamatnak nevezi, Julius Caesart megidézve, aki Kr.e. 49-ben seregével Róma ellen vonult, és átlépve a Rubicon folyót már nem volt más választása, mint megvalósítani a szándékát. A kocka el „volt” vetve.
Szerző: Antal Sándor | febr 16, 2025 | TA basics
A főnököm nem foglalkozik velem! A férjem nem figyel rám! A tanár soha nem dicsér meg! Ezek a mondatok a hiányainkról szólnak. Csalódottak vagyunk, mert fontos nekünk a másik figyelme és elismerése, amit adott esetben nem kapunk meg. Ugyanakkor a fenti mondatok gyakran tartalmaznak egy mögöttes hiedelmet, miszerint tilos elismerést kérni. Ha a „Főnököm soha nem dicsér meg!” típusú kijelentésre fölteszel egy kérdést: „Miért nem kéred tőle?”, sokszor efféle válasz érkezik: „Az nem olyan, mintha magától adná!”, vagy „Hát, ha már kérni kell, akkor annak mi értéke van?!”. Pedig Claude Steiner szerint a másik ember figyelmének aktív kérése az egyik legfontosabb érzelmi kompetencia, és a kérésre adott szabad válasz a kapcsolódás egyik leghitelesebb formája.
Szerző: Antal Sándor | febr 11, 2025 | Egyéb, TA basics
Angyalka sírva jön haza az iskolából. Szaktanári, mert zavarja az órát. Egyértelmű, hogy a helyettesítő tanárnak elgurult a gyógyszer – angyalka nem az a „zavaró” típus. És most jön a lényeg: benned viszont ott sorakozik minden korábbi apró zavar, amiért nem szóltál. A TA-ban ezt zsetongyűjtésnek nevezzük. Kisebb bosszúságok, amiket aktuálisan lenyelsz, persze mindig jó okkal. Magyarázatok: „rossz napja van a másiknak”, „az alapvető dolgok rendben vannak”, „most nem alkalmas a helyzet”, „a rendszeren úgy sem tudok változtatni” stb. Ezek a negatív érzelmek (a TA-ban ún. helyettesítő érzések) hajlamosak arra, hogy összegyűljenek, és együtt jelentkezzenek újra, persze sokkal nagyobb intenzitással, mint egyenként. Az ideális az lenne, ha minden zavart jeleznél, és nem engednéd tovább a helyzetet. A reális pedig az, hogy amikor valamiért nem jelzel (pl. az erős indulat okán), akkor is tudod, hogy ezt érdemes rövidesen szóvá tenned. Például: „Tisztelt Tanár úr! Kérem, szíveskedjen megvilágítani a szaktanári figyelmeztetés körülményeit, mivel ez nem volt számomra követhető!”
Szerző: Antal Sándor | nov 26, 2024 | TA basics
Szorgalmasan gyűjtögettél és elérkezett az idő, hogy hozzájuss valami nagyszerű dologhoz! Már az apró bélyegek ragasztgatása is felcsillanja a reményt, hogy itt valami nagy dolog készül, legyen az a benzinkútnál vagy a hipermarketben.
A tranzakcióanalízisben (TA) ezt a jelenséget bélyeg-, vagy zsetongyűjtésnek nevezzük, és azt értjük alatta, amikor valaki rossz érzéseket halmoz fel. Ezzel a gyűjteménnyel az illető belső igazolást szerez ahhoz, hogy gyűjteményét később kisebb-nagyobb bosszúállásra tudja beváltani. Ez a „zsetongyűjtés” felelős az egymás közötti rossz kapcsolatokért, mivel mérgezi a légkört és folyamatosan súrlódásokhoz vezet.
A raktárvezető egyik este észreveszi, hogy a raktár még mindig koszos, pedig utasítást adott, hogy naponta seperjék fel. De nem szól semmit a raktárosnak, mivel arra gondol, hogy aznap eleve sok volt a munka. Másnap egy rendezetlen polcot lát a műhelyben, ami szintén apró bosszúságot okoz, de végül megtalálja, amit keres. Végül ezt is szó nélkül hagyja, remélve, hogy a bevezetett önellenőrzés majd segít. A helyzet azonban a következő reggelen sem változik, és amikor este megbotlik egy földön heverő szerszámban, haladéktalanul megszidja a raktárvezetőt: „Ebből a kuplerájból most már elég! Itt soha nincs rend! Ezt nem tűröm tovább!”
A vezető napokon át csak ragasztotta a bélyegeket a gyűjteményébe, ami végül betelt, és ezt a raktárvezetőnél váltotta be. Eddig tartotta a száját, tárolta a haragját, míg végül túlcsordult a pohár. A raktáros nem is érti felettese reakcióját, hiszen ő pusztán az aznap a földön hagyott szerszámot látja. Magában azt gondolja: „Vajon miért háborodik fel egyáltalán? Különben itt nem szoktak a szerszámok a földön heverni? Mire ez a nagy felhajtás?” Így mindketten dühösek, és érthető, hogy a raktárban már nem megfelelő a légkör.
Szerző: Antal Sándor | okt 28, 2024 | TA basics
Végre itt a hétvége! Sőt szünet van az iskolában! Ki is lehetne engedni, amikor észbe kapsz, hogy a szülőket meg kellene látogatni. Veszel egy nagy levegőt és megharcolod a többiekkel, amit ilyenkor kell, s a család már robog is vidékre. … Kinyílik a szülői ház ajtaja, s hallod az epés megjegyzést: „De jó, hogy jöttetek – már nem is gondoltuk, hogy ez megtörténik!”, vagy „Hát idetévedtetek végre szegény öreg szüleitek házába?!”, esetleg „Na, még jó, hogy felismerem az unokáimat, olyan nagyra nőttek ennyi idő alatt!”. Az antré azonnal remek hangulatot teremt, így elgondolkodhatsz azon, miért is nem jössz gyakrabban. Még ha egy fájdalmas mosollyal vagy humoros megjegyzéssel sikerül is elütni a szülői fogadtatást, ez természetesen nem növeli a vágyat az efféle látogatásokra. Megszenvedi a kapcsolat és a találkozás egyre inkább olyan nyűg, amit senki sem vár.
Ez a szülők és felnőtt gyerekeik között elég gyakori dinamika, ami a szemrehányásban csúcsosodik ki: „Soha nem jelentkezel!” Ha a szülők annak idején nagyon belefeledkeztek a szülői szerepükbe, és elhanyagolták a saját baráti körüket, akkor hiányoznak a társas kapcsolataik, miután a gyerekek elköltöztek otthonról. Ezt a hiányosságot kellene a gyerekeknek a lehető leggyakoribb látogatásokkal és hívásokkal pótolniuk. A különben még fitt szülők a szegény magányos áldozati helyzetébe csúsznak, és a gyermekeik által akarnak menekülni. Ezért sosem elégedettek a látogatások és telefonhívások gyakoriságával. És mivel elégedetlenek, nem fejezik ki örömüket, amikor végre meglátogatják vagy felhívják őket, hanem többnyire már akaratlanul is szemrehányó áldozatként, vagy egyenesen üldözőként fogadják a gyerekeket.
A változtatás kulcsa, ha a gyerekek megszabadulnak a belső kötelességtől, miszerint nekik kell szüleik szórakoztatásáról gondoskodniuk. Ehhez bátorságra van szükség, hogy nyílt párbeszédet folytassunk a szülőkkel, és világosan megmondjuk nekik, hogy csak akkor jövünk, ha mi magunk is akarjuk. Ez talán könnyebb, ha felismered, hogy végső soron a szülők az igazi vesztesei ennek a játszmának. Ha ugyanis engedsz a nyomásnak, azzal a szülők passzív viselkedését is támogatod. Ha a fiad vagy a lányod mindig eljön hozzád, neked nem kell erőfeszítéseket tenned, hogy te magad alakíts ki megfelelő társas kapcsolatokat.
Mennyire más lenne a helyzet, ha a szülőknek sikerülne lemondaniuk a követeléseikről! Ha felismernék, hogy a gyerekeket nem szabadna a saját barátságaik helyettesítésére használni! Akkor kiszállhatnának a játszmából, és ahelyett, hogy burkoltan szemrehányásokat tennének a gyermekeiknek, őszinte örömmel fogadhatnák őket. Az őszinte öröm sosem hatástalan. Így a kötelesség újra azzá válhat, aminek lennie kellene: olyan emberek találkozása, akik szeretik egymást, és akiket sok közös dolog köt össze. S ha tudod, hogy a szüleid mennyire örülnek a látogatásnak vagy a telefonhívásnak, az növeli a saját örömödet, és te is élvezheted a szüleiddel való kapcsolattartást.
Szerző: Antal Sándor | okt 26, 2024 | TA professional
Az egyenlősdi az emberiség nagy kísérlete. Helyesebben szólva ez a nyugati kultúra találmánya, melyet egyre kevesebb sikerrel igyekszik exportálni a világ más régióiba.
Az ember veleszületett méltósága nem új találmány. Ismeri a biblikus hagyomány és ennek nyomán a keresztény kultúra. Az embert Isten a saját képére teremtette. A középkorban az Isten előtti egyenlőség megvalósulását leginkább a túlvilágon képzelték el. A felvilágosodás korában aztán a filozófiai gondolkodás istenre vonatkoztatás nélkül is megteremtette az emberi szabadság és méltóság elméletét. Az esélyegyenlőség gondolata kreatív energiákat szabadított fel: így hamarosan az ügyesség és vállalkozó szellem lett a megkülönböztetés alapja (pl. cenzushoz kötött választójog). A szabadverseny azonban természetszerűleg veszteseket is kitermel, akik egy idő után egymásra találnak követeléseik érvényesítésében. A világháborús szörnyűségek és a diktatúrák fölött aratott győzelem ugyanakkor megerősítette a „nyugati gondolkodás” érvényességét, és az ENSZ égisze alatt immár „kötelező érvénnyel” deklarálta az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát.
Amíg a nyugati kultúra erőteljes befolyást gyakorolt a világban, önmagát a modernitás letéteményeseként prezentálva, addig ez az elv megkérdőjelezhetetlennek tűnt. Manapság azonban más modernitások is hallatják a hangjukat (pl. ázsiai-kínai, arab-iszlám, dél-amerikai, orosz stb.), részben éppen a nyugati kultúra ellenhatásaként. Retorikáikban inkább a tradíció szókincsét használják, és másképp gondolkodnak a világról, az emberről és a jövőről. Ezekben a kultúrákban az egyéni szabadság nem feltétlenül előzi meg a közösség érdekeit, a racionális megfontolások pedig sokszor háttérben maradnak pl. hitelvekkel, vélt vagy valós közösségi érdekekkel kapcsolatban.
Ez szembesít minket értékeinkkel, melyeket örök érvényűnek hittünk. Amikor okéságról beszélünk (ami a tranzakcióanalízisben az egyes ember veleszületett méltóságát jelenti, mely a létezésével, reflexiós és döntési képességével van összefüggésben), más kultúrák szülöttei gyakran konfrontálnak minket azzal, hogy ez okéság fehér, nyugati és férfias, ezáltal újfent a felsőbbrendűséget közvetíti. Itt természetesen nem a másik ember tisztelete ellen akarok érvelni, hiszen ez az érték számomra is fontos és univerzális, inkább arra a hiedelemre hívom föl a figyelmet, amely egy értéket (pl. az egyes ember értéke) tényként kezelve a valóság részének tekint. Ahelyett, hogy azt, mint értéket kínálná föl a másik ember/társadalom számára, amit el lehet fogadni, de el is lehet utasítani.
Szerző: Antal Sándor | okt 14, 2024 | TA professional
TA képzési csoportokban többször elhangzik ez a kérdés. Ami persze érthető, hiszen a résztvevők szeretnének helyzeteket és eseteket megérteni a tranzakcióanalízis eszközeinek segítségével. Végül is ezért vagyunk ott!
Időbe telt, amíg magamnak is megfogalmaztam, mi okoz zavart ebben a kérdésben: bár a TA-szakirodalomról elég jó áttekintésem van, mégsem látok rá az egészre, és nem érzem magam hivatottnak arra, hogy a „TA nevében” válaszoljak.
Az első megoldásom ezért olyasmi, hogy ki mit mond a TA-ban erről a helyzetről. Majd bátrabban: mit mondok én a TA-val. Végül a kérdésig jutva: Mit mondasz te a TA-ismereteid birtokában a konkrét helyzetről? A 2000-es évek fordulóján elindult egy törekvés a TA-s berkekben, hogy az alapfogalmakat foglaljuk össze és tegyük közkinccsé. Végül a TA-közösség (ITAA, EATA) úgy foglalt állást, hogy a kanonizálás (néhány tekintélyszemély által) akadályozná a fogalmak újra-értelmezésének lehetőségét. (Bővebben: Járó-Antal: Pszichológiai iskolák napjainkban – A tranzakcióanalízis (TA) képessége a megújulásra. Magyar Pszichológiai Szemle 70. (3), 2015)
Manapság a kérdés kapcsán egy másik aspektus hangosodik ki. Az TA-iskola határai nem az elmélet, hanem a professzionális alkalmazás mentén keletkeznek (bővebben Barnes, Transactional Analysis after Eric Berne. Harper, 1977). Az elmélettel ugyanis bárki találkozhat pl. könyvek, folyóiratok, képzések stb. formájában, és természetesen szíve joga ennek sajátos értelmezése. És persze bárki létrehozhat egy újabb értelmező közösséget vagy szervezetet, ami időnként meg is történik.
Számomra a TA-iskola határai a nemzetközi és nemzeti szakmai egyesületek mentén írhatók le (ITAA, EATA, Magyarországon a HATA). Ez is az alapítók szándéka volt, hogy az alkalmazás minőségéről gondoskodjanak. A minőségbiztosítás a folyamatos szakmai diskurzus és főként a képzési és minősítési rendszeren keresztül történik mind a szolgáltatás, mind pedig a szakemberképzés tekintetében. Ez praktikusan azt jelenti, hogy az elmélet az értelmező közösség tapasztalatán keresztül válik valóban élő értékké.
Szerző: Antal Sándor | okt 10, 2024 | TA basics
A szerencsétlenség szereti és igényli a társaságot. „Jó móka” együttérzést és szánalmat gyűjteni, vagy haragot és csalódást lobbantani anélkül, hogy ténylegesen és közvetlenül foglalkoznod kellene vele.
„Hát nem borzasztó, ami ebben a lakóházban, üzletben, projektben, cégnél, városban, országban stb. történik? Erről azért elég sokáig lehet beszélni. Ebben jók vagyunk, talán kulturális meghatározottságunk okán is. A téma pedig változatos, szinte bármi alkalmas. A játszma játszható az Üldöző és az Áldozat szerepéből is. Leggyakrabban pedig időtöltés, tehát nincs komplementer szerep és átkapcsolás sem. Néha azonban hajlamos játszmává fejlődni.
Ha új vezetőként vagy munkatársként kerülsz egy csoportba, ahol folyamatosan panaszkodnak és kedvetlenek, nincs könnyű dolgod. A tipikus csapdák ilyenkor:
- Ha megfogod a munka végét, akkor magaddal ugyan összhangban maradsz, de a csoportban tiéd a Fekete Péter.
- Együtt nyafogsz, amivel szimpatikus leszel a csoportban, de nem haladsz a munkával.
- Kifelé alkalmazkodsz, de a saját utadat járod. Az állandó szerepváltás hosszabb távon elég megerőltető, és meghasonláshoz vezet.
A pacing elkerülhetetlen, ha később hatni akarsz. Muszáj együtt játszanod, különben kívülálló maradsz. A játszma lényege ugyanis a „közösség” létrehozása és fenntartása. Ha viszont sikerül úgy kapcsolódnod, hogy közben megőrzöd a pozitív hozzáállásodat, akkor a legfontosabb lépést már megtetted és kint vagy a játszmából. Jöhet a témaváltás, amely elegáns átmenetet jelent egy másik témára, amely több lehetőséget kínál. „A termék valóban drága, de lehetővé teszi a belépést egy másik piaci szegmensbe. Ez azért nem rossz!” A fókusz itt a nélkül változott meg, hogy az odatartozást rombolta volna. Ez itt kulcstéma. Mert a panaszkodásban ott van a kapcsolati energia, ami ügyes fókuszváltással olyan célt találhat magának, ami minden érintett számára ígéretesebbnek tűnik.
Bevezetés a tranzakcióanalízisbe. TA 101