Mikor NE válaszd a TA-képzést?

Mikor NE válaszd a TA-képzést?

Szerző: | márc 16, 2025 | TA professional

Mikor NE válaszd a TA-képzést?

  • Ha valamit gyorsan szeretnél megtanulni. A TA-képzés egy hosszabb út, amely igazi gyümölcseit 2-3 év elteltével mutatja meg.
  • Ha önmagukban csak a modellek érdekelnek. Inkább vegyél egy könyvet! A TA-képzésben a modellek eszközök, amelyekkel magadra reflektálsz.
  • Ha nem szeretsz csoportban tanulni. A TA-képzés csoportban tanulást jelent. A csoporttársaidat pedig nem te választod ki. Szinte biztosan lesz valaki a csoportban, aki az idegeidre megy. Ez leginkább veled van összefüggésben, és a tanulásnak az egyik leghatékonyabb módja, ha ennek utána mész.
  • Ha vegytiszta elméletet szeretnél tanulni, amelyben csekklisták, receptek és egyértelmű definíciók vannak, melyeket számokkal támasztanak alá. A TA-elmélet inkább kreatív, sokoldalúan használható elemekből tevődik össze, amelyek a koherencia mellett számos kérdést is fölvetnek.
  • Ha az „egy és igazi” elméletet szeretnéd megtanulni. A TA-ban sok modell van, ami azt jelenti, hogy az alkalmazásban mindig döntést kell hoznod, hogy a több modell közül melyiket választod. Ez azt jelenti, hogy időnként mellényúlhatsz.

 

C1-C2, ha nem nyelvvizsga. Coaching-sztori

C1-C2, ha nem nyelvvizsga. Coaching-sztori

Szerző: | febr 17, 2025 | TA professional

Jó 20 évvel ezelőtt, amikor a coaching megérkezett Magyarországra, nagyon föllelkesültem. Valahogy neve lett annak, amit korábban vezetői konzultációként, vagy a képzési folyamatokat kísérő egyéni fejlesztésként sokkal nehezebb volt „termékesíteni”. Trénerként és a szárnyait bontogató szervezetfejlesztőként azon morfondíroztam, vajon hogyan lehet megélni a coachingból, és egyáltalán menedzselni az egyéni ügyfélkört. A minősülés ellenére végül úgy döntöttem, hogy maradok a kaptafánál, és vezetői coachingot esetlegesen vállalok.

Azóta alaposan megváltozott a coaching-világ idehaza. Kiépült a szakma, létrejöttek a hazai képzések és coach-szervezetek, és a műfaj beépült a köztudatba.

Manapság inkább olyan coachokkal találkozom, akik TA-t tanulnak, mert szeretnék az eszköztárukat bővíteni. Úgy tűnik azonban, mintha a végzett coachok között ők lennének a kisebbség. Akik nem adják fel. Hisznek abban, hogy ezt lehet és érdemes csinálni. A többség talán nem is azért megy coach-képzésre, hogy coach legyen, inkább a támogató-fejlesztő kompetenciákkal barátkozik. Mint sok vezető. Mások lehet, hogy próbálkoznak és csalódnak, amikor a papír birtokában megtapasztalják, hogy nem is olyan egyszerű elindítani és életben tartani egy coach-praxist. Vajon hány coach képződik ki évente idehaza? És ez hogyan viszonyul a piac igényeihez?

Közben azon gondolkodom, mit jelent mindez a coach-szakma és a coaching mint szolgáltatás szempontjából. Úgy tűnik, mintha lenne a műfajnak egy olyan verziója (C1), ami egy-egy algoritmus alapján működik, erőteljes cselekvés orientációval, röviden és operatívan. De van egy olyan változata is (C2), amelyben az induló munkahelyi téma, a kliens teljes gondolati-érzelmi-viselkedéses működésében hoz létre egy sokkal átfogóbb változást, ami által szerepei sokféleségét (ideértve privát szerepeit is) magasabb szinten tudja összehangolni. A TA-s zsargonban erre mondjuk, hogy autonómiájában fejlődik. Ez a fajta minőség azonban a coach részéről 2-3 éves képződést, abban erős önismereti fókuszt, és legalább ugyanennyi emberekkel szerzett előzetes munkatapasztalatot követel meg.

A kérdés az, hogy a coachingnak ez a kétféle értelmezése és megvalósulása hogyan hat egymásra? Nem e miatt inflálódik-e a coaching általában, ami különben egy magasan kvalifikált szakember nagy értékű szolgáltatása lehetne, ahol szervezet- és rendszerismeretét különleges módon ötvözi pszicho-szociális kompetenciáival, majd ezt bocsátja kliensei rendelkezésére.

(A fenti eszmefuttatás kizárólag az üzleti coachingra vonatkozik.)

Autonómia a kapcsolatban?

Autonómia a kapcsolatban?

Szerző: | febr 16, 2025 | TA basics, TA professional

A legtöbb ember egy boldog, a lehetőségek szerint önmaga által irányított és sikeres életet szeretne élni. A TA nyelvén kifejezve ez az autonómia. Autonómia alatt nem egyszerűen függetlenséget értünk. Ez sokkal inkább egy önmagunk által meghatározott, felelős élet – másokra vonatkoztatva.
Eric Berne itt a humanisztikus pszichológia tradícióját követi. Hasonlóan érti az autonómiát, mint Carl Rogers, a személyközpontú terápia megalapítója, aki önmegvalósításról, az én megjelenítéséről beszél, vagy Ruth Cohn, a témaközpontú interakció létrehozója, aki a belső élmények autentikus közvetítéséről ír. Frizt Perlsnek, a gestaltterápia atyjának szintén fontos volt az autonómiát meghatározni, amit egyfajta függetlenségként írt le, méghozzá a mások elvárásainak való megfeleléstől.
Az autonómiához ugyanakkor hozzátartozik a társas kapcsolatainkban tudatosan és szabadon vállalt függőség is, hiszen ez teszi az életünket emberivé, egymásra vonatkoztathatóvá és teljessé. Ide illeszkednek azok a fontos kompetenciák, melyeket Berne az autonómia alkotórészeinek tekintett. Ezek a tudatosság, a spontaneitás és az intimitásra való képesség.

Hogyan (nem) válnak valóra az újévi fogadalmak?

Hogyan (nem) válnak valóra az újévi fogadalmak?

Szerző: | febr 16, 2025 | TA basics, TA professional

Jól ismerjük a jelenséget: komolynak látszó elhatározások, aztán a nagy semmi. A motiváció-pszichológia nemcsak újévkor foglalkozik ezzel a kérdéssel. Íme néhány ok, ami gátolja az elhatározás megvalósulását:
–       a motívum (ez a kimondott vágy), nem kapcsolódik a tudattalanban tárolt szükséglethez, vagy ellentétben áll azzal, tehát bentről nem kap „zöld” jelzést és energiát. Például kérdéses a karcsúság élvezeti értéke.
–       a szükséglet és a motívum ugyan kapcsolatban van, érzelmileg inspiráló, de nem keletkezik belőle a változást előidézni képes célkitűzés, ami döntő jelentőségű a megvalósulás szempontjából. Pontosan mikor és hogyan látom magam lefogyva?
–       a cél megvan ugyan és érzelmileg megmozgat, de nem jön létre elég akarat a cselekvés kiváltásához. Kívánatosság és megvalósíthatóság nincs összhangban, párhuzamos célok beárnyékolják a szándék erejét. Például még maradt egy kis bejgli karácsonyról, mégse menjen kárba!
–       nincsenek olyan tervek, amelyek növelik annak valószínűségét, hogy az új szándék még nyomás alatt is cselekvésre váltható legyen. Mivel az automatizmusok még nem kellően kifinomultak, a stresszhelyzetek bedarálják a kezdeti próbálkozásokat. Mit mondok a barátomnak, amikor kínálgat? Mit teszek, amikor meglátok valami finomat?
Valójában csak ezután érkezünk el abba a fázisba, amelyben a célirányos cselekvés megtörténik és megvan az esély arra, hogy kialakult szokássá váljon.
A motivációpszichológia a fenti szempontokat rendszerezi és Rubicon-folyamatnak nevezi, Julius Caesart megidézve, aki Kr.e. 49-ben seregével Róma ellen vonult, és átlépve a Rubicon folyót már nem volt más választása, mint megvalósítani a szándékát. A kocka el „volt” vetve.

Egyenlősdi

Szerző: | okt 26, 2024 | TA professional

Az egyenlősdi az emberiség nagy kísérlete. Helyesebben szólva ez a nyugati kultúra találmánya, melyet egyre kevesebb sikerrel igyekszik exportálni a világ más régióiba.

Az ember veleszületett méltósága nem új találmány. Ismeri a biblikus hagyomány és ennek nyomán a keresztény kultúra. Az embert Isten a saját képére teremtette. A középkorban az Isten előtti egyenlőség megvalósulását leginkább a túlvilágon képzelték el. A felvilágosodás korában aztán a filozófiai gondolkodás istenre vonatkoztatás nélkül is megteremtette az emberi szabadság és méltóság elméletét. Az esélyegyenlőség gondolata kreatív energiákat szabadított fel: így hamarosan az ügyesség és vállalkozó szellem lett a megkülönböztetés alapja (pl. cenzushoz kötött választójog). A szabadverseny azonban természetszerűleg veszteseket is kitermel, akik egy idő után egymásra találnak követeléseik érvényesítésében. A világháborús szörnyűségek és a diktatúrák fölött aratott győzelem ugyanakkor megerősítette a „nyugati gondolkodás” érvényességét, és az ENSZ égisze alatt immár „kötelező érvénnyel” deklarálta az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát.

Amíg a nyugati kultúra erőteljes befolyást gyakorolt a világban, önmagát a modernitás letéteményeseként prezentálva, addig ez az elv megkérdőjelezhetetlennek tűnt. Manapság azonban más modernitások is hallatják a hangjukat (pl. ázsiai-kínai, arab-iszlám, dél-amerikai, orosz stb.), részben éppen a nyugati kultúra ellenhatásaként. Retorikáikban inkább a tradíció szókincsét használják, és másképp gondolkodnak a világról, az emberről és a jövőről. Ezekben a kultúrákban az egyéni szabadság nem feltétlenül előzi meg a közösség érdekeit, a racionális megfontolások pedig sokszor háttérben maradnak pl. hitelvekkel, vélt vagy valós közösségi érdekekkel kapcsolatban.

Ez szembesít minket értékeinkkel, melyeket örök érvényűnek hittünk. Amikor okéságról beszélünk (ami a tranzakcióanalízisben az egyes ember veleszületett méltóságát jelenti, mely a létezésével, reflexiós és döntési képességével van összefüggésben), más kultúrák szülöttei gyakran konfrontálnak minket azzal, hogy ez okéság fehér, nyugati és férfias, ezáltal újfent a felsőbbrendűséget közvetíti. Itt természetesen nem a másik ember tisztelete ellen akarok érvelni, hiszen ez az érték számomra is fontos és univerzális, inkább arra a hiedelemre hívom föl a figyelmet, amely egy értéket (pl. az egyes ember értéke) tényként kezelve a valóság részének tekint. Ahelyett, hogy azt, mint értéket kínálná föl a másik ember/társadalom számára, amit el lehet fogadni, de el is lehet utasítani.

Mit mond a TA?

Mit mond a TA?

Szerző: | okt 14, 2024 | TA professional

TA képzési csoportokban többször elhangzik ez a kérdés. Ami persze érthető, hiszen a résztvevők szeretnének helyzeteket és eseteket megérteni a tranzakcióanalízis eszközeinek segítségével. Végül is ezért vagyunk ott!

Időbe telt, amíg magamnak is megfogalmaztam, mi okoz zavart ebben a kérdésben: bár a TA-szakirodalomról elég jó áttekintésem van, mégsem látok rá az egészre, és nem érzem magam hivatottnak arra, hogy a „TA nevében” válaszoljak.

Az első megoldásom ezért olyasmi, hogy ki mit mond a TA-ban erről a helyzetről. Majd bátrabban: mit mondok én a TA-val. Végül a kérdésig jutva: Mit mondasz te a TA-ismereteid birtokában a konkrét helyzetről? A 2000-es évek fordulóján elindult egy törekvés a TA-s berkekben, hogy az alapfogalmakat foglaljuk össze és tegyük közkinccsé. Végül a TA-közösség (ITAA, EATA) úgy foglalt állást, hogy a kanonizálás (néhány tekintélyszemély által) akadályozná a fogalmak újra-értelmezésének lehetőségét. (Bővebben: Járó-Antal: Pszichológiai iskolák napjainkban – A tranzakcióanalízis (TA) képessége a megújulásra. Magyar Pszichológiai Szemle 70. (3), 2015)

Manapság a kérdés kapcsán egy másik aspektus hangosodik ki. Az TA-iskola határai nem az elmélet, hanem a professzionális alkalmazás mentén keletkeznek (bővebben Barnes, Transactional Analysis after Eric Berne. Harper, 1977). Az elmélettel ugyanis bárki találkozhat pl. könyvek, folyóiratok, képzések stb. formájában, és természetesen szíve joga ennek sajátos értelmezése. És persze bárki létrehozhat egy újabb értelmező közösséget vagy szervezetet, ami időnként meg is történik.

Számomra a TA-iskola határai a nemzetközi és nemzeti szakmai egyesületek mentén írhatók le (ITAA, EATA, Magyarországon a HATA). Ez is az alapítók szándéka volt, hogy az alkalmazás minőségéről gondoskodjanak. A minőségbiztosítás a folyamatos szakmai diskurzus és főként a képzési és minősítési rendszeren keresztül történik mind a szolgáltatás, mind pedig a szakemberképzés tekintetében. Ez praktikusan azt jelenti, hogy az elmélet az értelmező közösség tapasztalatán keresztül válik valóban élő értékké.